Meghalt két Hamász tag
A Hamász katonai szárnyának két tagja vesztette életét szerda éjszaka Gázában, amikor egy izraeli csatahelikopter rakétákat lőtt ki gépkocsijukra. Palesztin biztonsági források szerint az Ezzeddin el-Kasszám Brigádok két aktivistáját azonosították a két halottban.
Dátum: 2003-06-12 07:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:19.849619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Palesztin kórházi források szerint csak két palesztin halt meg az izraeli rakétacsapásban. Mindketten autójuknál álltak, amikor egy rakéta becsapódott, majd egy másik telibe találta a járművet. A támadásban több izraeli csatahelikopter vett részt, de csak az egyik harci gép lőtt ki rakétákat a gázai célpontra. Egy napon, pontosabban hat órán belül ez már a második izraeli csapás volt Gázára: a hadsereg helikopterei szerdán, kevesebb mint egy órával a 16 halálos áldozatot követelő jeruzsálemi buszmerénylet után egy Gáza városában haladó autót támadták rakétákkal. A rakéták akkor legalább hét palesztint öltek meg. A halottak egyike Tito Masszud, a Hamász katonai szárnyának, az Ezzeddin el-Kasszám Brigádoknak az egyik vezetője volt.
MTI - fidesz.hu