Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chirak-Blair találkozó

Határozottan elítélte a jeruzsálemi buszrobbantást, és a közel-keleti rendezést szolgáló útiterv megvalósítását szorgalmazta Tony Blair brit kormányfő és Jacques Chirac francia elnök, akik szerda este tartott munkavacsorájuk után nyilatkoztak a sajtónak.


Dátum: 2003-06-12 07:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:20.153093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Elysée-palotában tartott megbeszélések célja az iraki háború kapcsán kiéleződött francia-brit ellentétek elsimítása volt, még a csütörtöki brit-francia kormányfői tárgyalások előtt. A francia elnök sajtószolgálata szerint Chirac és Blair szót ejtett az Európai Unió intézményeiről és alkotmánytervezetéről, továbbá az iraki újjáépítés kérdéseiről is, s az álláspontok közeledéséről, közös célokról számolt be a megvitatott kérdések tekintetében. Chirac és Blair először tárgyalt négyszemközt február 4-e óta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek