Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Közös szervezetet alakítanak a fővárosi kerületek

Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) néven új szervezetet alakítanak a fővárosi kerületek, hogy hatékonyabban tudják az érdekeiket érvényesíteni egyebek mellett a fővárossal kapcsolatos kormányzati és önkormányzati döntéshozatalban. Az új szervezet közgyűlési formában működne.

Dátum: 2011-07-01 10:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164875
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:35.969016, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A szervezet megalakításának szándékáról kerületi polgármesterek június 15-én határoztak. A kerületi képviselő-testületek ezekben a napokban döntöttek, illetve döntenek a csatlakozásról. Az előkészítő ülésnek a főváros kormányhivatala adott otthont az Újvárosháza épületében. A kormányhivatal az MTI megkeresésére azt közölte: a BÖSZ megalakításához technikai, szervezési segítséget nyújtottak, mert támogatják az érdekképviseletnek ezt a formáját.

Az önkormányzati összefogást a szövetség tervezett alapszabályában azzal indokolták, hogy "az elmúlt húsz évben nem jött létre szervezett együttműködés a budapesti önkormányzatok között, s a tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek kárát látta valamennyi kerület és egész Budapest".  A csatlakozásról szóló döntésekkel egy időben a kerületek sorra lépnek ki a korábbi érdekvédelmi szervezetből, a Budapesti Kerületek Országos Önkormányzati Szövetségéből, korábbi nevén a Budapesti Külső Kerületek Önkormányzati Szövetségéből.

 Az alapszabály szerint az új érdek-képviseleti szervezet az önkormányzatok "egyenjogúságának és szuverenitásának elismerésével működik". Az egyenjogúság kinyilvánításának azért lehet jelentősége, mert a kerületi és a fővárosi önkormányzatok a jelenlegi jogszabályok szerint egyenrangúak, ám az önkormányzati rendszer újraformálásáról szóló vitákban felmerültek olyan javaslatok is, amelyek szerint a kerületek hatás- és jogköre a jövőben megváltozna.  A BÖSZ alapszabályban deklarált célja az egymás közötti hatékony együttműködés elősegítése, a "közös gondolkodás" a városszerte jellemző problémák megoldása érdekében, valamint a "budapesti és kerületi érdekek hatékony érvényesítése a mindenkori kormányzat felé".

A BÖSZ a tervek szerint közgyűlési formában működne. A közgyűlés akkor lenne határozatképes, ha azon a (szavazásra jogosult) tagok több mint 50 százaléka megjelenik. Határozatképtelenség esetén a közgyűlést három nap után meg lehet ismételni, ám ekkor már a megjelentek számától függetlenül is határozatképes a testület.

Az MTI megkereste a fővárost is, a városháza kommunikációs igazgatója azt közölte: Tarlós István főpolgármesternek szándékában áll egy önkormányzati szervezet létrehozása még az idén. Szűcs Somlyó Mária úgy fogalmazott, "ez a főváros és a kerületek dolga". Közölte azt is, a főpolgármester is meghívást kapott az elkészítő ülésre, ám azon nem tudott részt venni.

Kapcsolódó elemek