Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk gazdasága a legkevésbé túlfűtöttség-veszélyes

A magyar gazdaságot fenyegeti a legkevésbé a túlfűtötté válás kockázata a felzárkózó térségen belül - erről közölt kimutatást a The Ecomomist pénteken.

Dátum: 2011-07-01 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:37.432904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A vezető brit gazdasági-politikai folyóirat által összeállított, hat tényezőt - az inflációt, a GDP-növekedést, a munkanélküliséget, a hitelkiáramlás bővülési ütemét, a reálkamatokat, valamint a folyómérleg-egyenleg változását - mérő "túlfűtöttségi index" nullától százig terjed. A vizsgált 27 felzárkózó piaci gazdaság közül Argentína - amelynek gazdasága a The Economist szerint mind a hat mérőszám alapján "vörösen izzik" - megkapta a százas mutatót, és így a lista élén áll. A legkevésbé túlfűtöttség-veszélyes gazdaság ebben a mezőnyben Magyarország, amelynek átfogó túlfűtöttségi mutatója az elemzéshez fűzött grafikus kimutatás szerint nem éri el a tízes értéket. A "vörös zónában" van - egyaránt 80 feletti indexekkel - Brazília, India és Törökország, Kína ugyanakkor a közepes túlfűtöttségi kockázatú "narancssárga" csoportba került, valamivel 60 alatti értékkel.

Kapcsolódó elemek