Orbán Viktor átadta az EU elnöki tisztségét Donald Tusknak
A miniszterelnöki hivatalban rendezett közös sajtótájékoztatón Orbán Viktor a féléves magyar elnökség három eredményét emelte ki, amelyekre Magyarország különösen büszke lehet: az EU-csatlakozási tárgyalások lezárását Horvátországgal, a romastratégia elfogadását, és az előrehaladást a gazdasági kormányzás megteremtése felé.
Dátum: 2011-07-01 14:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:43.905055, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnökségi rekvizítumok átadása mellett a két miniszterelnök ajándékokat is cserélt. Orbán Viktor átnyújtotta a magyar elnökség ajándékát, egy tízliteres tölgyfahordót tokaji szamorodnival megtöltve, amit Donald Tusk egy díszkard átnyújtásával viszonzott, és utalt a két nép barátságát megörökítő versre, amely szerint "magyar és lengyel együtt harcol és együtt issza borát". A sajtótájékoztató rendkívül jó hangulatban zajlott le, a két miniszterelnök tegezte egymást és tréfálkozott.
Orbán Viktor a fél éves magyar elnökség három eredményét emelte ki, amelyekre Magyarország különösen büszke lehet: az EU-csatlakozási tárgyalások lezárását Horvátországgal, a romastratégia elfogadását és az előrehaladást a gazdasági kormányzás megteremtése felé. "Magyar barátaink nagyon nehéz időszakban gyakorlatilag hibátlanul látták el az elnökséget" - mondta Tusk, aki emlékeztetett, hogy Orbán Viktor első hivatalos külföldi látogatása a 2010-es választási győzelmet követően Varsóba vezetett. "Most azért jött Varsóba, hogy átadja az EU-elnökséget hat hónapi nagyon nehéz munka után" - tette hozzá, és szívből gratulált a magyar elnökség sikeréhez, amely "nemcsak a magyarokat, hanem a lengyeleket is elégedettséggel és büszkeséggel töltheti el". Méltatta a magyar elnökség hatalmas munkáját, amellyel elősegítette, hogy Horvátország lezárja az EU-csatlakozási tárgyalásokat. A csatlakozási szerződés aláírásának dicsősége a lengyel elnökség időszakára esik, de - ígérte meg - "a lengyelek emlékezni fognak a magyarokra azon a napon". Tusk annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Lengyelország számíthat Magyarország segítségére a lengyel elnökségi fél év alatt, és kijelentette, hogy a lengyel-magyar együttműködés a magyar elnökség alatt "különösen jó volt", sajátos elnökségi duót alkottak.
Orbán Viktor köszönetet mondott Tusknak, hogy mindig támogatta őt munkájában. Ennek nagy jelentősége van - hangsúlyozta -, mert a két ország "Közép-Európa becsületéért is dolgozik". Lengyelországnak kiváló esélyei vannak arra, hogy jól lássa el a feladatot, mert az országnak és személy szerint miniszterelnökének is rendkívül magas az elismertsége az unióban - mondta. A magyar kormányfő szerint a gazdasági válságból való kilábalás és a növekedés motorja a következő éveken Közép-Európában lesz, ahol már a válság előtt is nagyobb volt a gazdasági növekedés, mint az unió régi tagországaiban. Kérdésre válaszolva Orbán kijelentette, hogy ma a világon korszakváltás történik, és ilyen körülmények között radikálisan felértékelődik, megnő a politikai vezetők szerepe. Ezért Lengyelországnak a fél éves elnökségi időszakban sokkal fontosabb szerepe lesz. Ez egyrészt félelmetes, másrészt viszont izgalmas - tette hozzá.
Az MTI-nek az EU keleti és déli szomszédságpolitikájára vonatkozó kérdésére válaszolva Orbán azt mondta, hogy Közép-Európának rendkívül hasznos tapasztalatai vannak a demokratikus átalakulásra vonatkozóan, amelyeket át tud adni az arab világnak. A demokratikus népi mozgalmak közös természete - mondta -, hogy a kezdeti politikai követelések (szabadság, demokrácia) néhány hónap múlva szociális követelésekké (kenyér, munkahely, fizetés)alakulnak át. Ezért fel kell hívni a figyelmet arra, hogy az észak-afrikai és közel-keleti országokban nemcsak a politikai, hanem a szociális kérdéseket is kezelni kell. Tusk véleménye szerint az "arab tavasz" miatt nem lesz konkurenciaharc az EU keleti és déli szomszédságpolitikáját szorgalmazó országok között, az erre vonatkozó spekulációk alaptalanok. Hangsúlyozta az Ukrajnával aláírandó EU-társulási megállapodás fontosságát, és úgy vélte, hogy Moldova is nagy előrelépést tett az európai integráció felé.
Orbán Viktor sok sikert kívánt Lengyelországnak az EU-elnökséghez
Orbán Viktor miniszterelnök a magyar nép üdvözletét és köszönetét tolmácsolta Lengyelországnak a varsói Nagy Színházban péntek este elmondott beszédében, és sikert kívánt Donald Tusk miniszterelnöknek és Lengyelországnak a soros EU-elnökség feladatainak ellátásához. Az EU-elnökség átadása alkalmából 18 órai kezdettel ünnepi gálát rendeztek a Nagy Színház-Nemzeti Operában, ahol ez alkalomból bemutatták Karol Szymanowski lengyel zeneszerző Roger király című operáját. A gálán a lengyel politikai vezetők mellett megjelentek az Orbán Viktor vezette magyar küldöttség tagjai és az Európai Unió vezetői. Az előadás kezdete előtt rövid ünnepi beszédet tartott sorrendben Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
"Lengyelországtól az Európai Unió új energiát vár" Tusk arról beszélt, hogy a lengyeleket az EU-elnökség elégedettséggel és büszkeséggel tölti el, annak ellenére, hogy ez ma már nem jelent különösebb hatalmat. "Mégis joggal mondhatjuk, hogy Európa szíve a Visztulánál, a Balti-tengernél dobog, mert ezekben a nem könnyű időkben Európa nagy reményeket fűz a lengyel elnökséghez". Lengyelország ugyanis - folytatta - "a remény, az optimizmus és a válságban való kitartás erejének jelképévé vált". Lengyelországtól az Európai Unió új energiát vár, és ez annak köszönhető, hogy a lengyelek a válság éveiben sem kételkedtek Európa értelmében. Lengyelország vissza fogja adni Európának azt, amit Európa az elmúlt 20 évben az országba fektetett, a lengyel EU-elnökség jó elnökség lesz - fejezte be beszédét a lengyel miniszterelnök. Jerzy Buzek a szolidaritást hangsúlyozta beszédében. Lengyelországnak voltak nehéz időszakai, amikor a szolidaritás mentette meg. Ennek a szolidaritásnak köszönhetően meg tudja oldani a problémákat. Mint mondta, a lengyel EU-elnökség meg fogja mutatni, hogy "a szolidaritás összeköti az embereket a megosztottságok ellenére". Van Rompuy: Az unió nem gépezet, hanem közös politikai projekt Van Rompuy szerint EU-tagságának 7 éve alatt Lengyelország tapasztalatot szerzett abban, hogy hogyan lehet együttműködni 26 partnerrel, hogyan lehet megegyezésre jutni, közös irányvonalat kijelölni. A rotációs elnökség megmutatja a polgároknak, hogy az unió együttes munka, a tagállamok egymás partnerei. Az unió nem gépezet, hanem közös politikai projekt, amely közösen alakítja ki 500 millió ember vízióját és sorsát - mondta. Barroso szerint Lengyelország nagy történelmi sikertörténet Európában, mert tökéletesen ki tudta használni az EU-tagság előnyeit. Nemcsak sikerült elkerülnie a recessziót, hanem a gazdasági növekedés bajnokává vált. Kiemelte a politikai fejlődést is és azt a lelkesedést, amelyet Lengyelország visz az unióba. Ennek köszönhetően Lengyelország nagyon becsvágyó elképzeléseket képes megvalósítani - mondta. Barroso végül lengyelül kívánt sikeres elnökséget Lengyelországnak. "II. János Pál és a Szolidaritás megváltoztatták a történelmet" Orbán Viktor beszédét azzal kezdte, hogy a magyarok hálásak a lengyeleknek azért a nagyszerű hozzájárulásért, amellyel Közép-Európa szabadságának és Európa egyesítésének ügyét elősegítették. E nélkül Magyarország se lenne szabad. A lengyelek adták II. János Pál pápát és a Szolidaritást, akik megváltoztatták a történelmet, visszaszerezték a szabadságot, függetlenséget, az emberi méltóság tiszteletét. Ma bizonytalanság lett úrrá a nyugati civilizációban - folytatta Orbán. Nincsenek kitaposott utak, ezeket a népeknek maguknak kell megtalálniuk, nehéz, fáradságos, aprólékos munkával. Meggyőződését fejezte ki, hogy a lengyel EU-elnökség sikeres lesz, mert az ország és miniszterelnöke az európai vezetők körében már eddig is tiszteletet és megbecsülést vívott ki magának. "Mi, magyarok azt kívánjuk a lengyeleknek, hogy adjon a Jóisten nekik sok erőt, egészséget, jó szomszédot, megértő társat, gyermekáldást és értelmes, hasznos munkát, melynek gyümölcse van" - fejezte be beszédét Orbán Viktor.Orbán Viktor sok sikert kívánt Lengyelországnak az EU-elnökséghez
Orbán Viktor miniszterelnök a magyar nép üdvözletét és köszönetét tolmácsolta Lengyelországnak a varsói Nagy Színházban péntek este elmondott beszédében, és sikert kívánt Donald Tusk miniszterelnöknek és Lengyelországnak a soros EU-elnökség feladatainak ellátásához. Az EU-elnökség átadása alkalmából 18 órai kezdettel ünnepi gálát rendeztek a Nagy Színház-Nemzeti Operában, ahol ez alkalomból bemutatták Karol Szymanowski lengyel zeneszerző Roger király című operáját. A gálán a lengyel politikai vezetők mellett megjelentek az Orbán Viktor vezette magyar küldöttség tagjai és az Európai Unió vezetői. Az előadás kezdete előtt rövid ünnepi beszédet tartott sorrendben Donald Tusk lengyel miniszterelnök, Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.
Tusk arról beszélt, hogy a lengyeleket az EU-elnökség elégedettséggel és büszkeséggel tölti el, annak ellenére, hogy ez ma már nem jelent különösebb hatalmat. "Mégis joggal mondhatjuk, hogy Európa szíve a Visztulánál, a Balti-tengernél dobog, mert ezekben a nem könnyű időkben Európa nagy reményeket fűz a lengyel elnökséghez". Lengyelország ugyanis - folytatta - "a remény, az optimizmus és a válságban való kitartás erejének jelképévé vált". Lengyelországtól az Európai Unió új energiát vár, és ez annak köszönhető, hogy a lengyelek a válság éveiben sem kételkedtek Európa értelmében. Lengyelország vissza fogja adni Európának azt, amit Európa az elmúlt 20 évben az országba fektetett, a lengyel EU-elnökség jó elnökség lesz - fejezte be beszédét a lengyel miniszterelnök. Jerzy Buzek a szolidaritást hangsúlyozta beszédében. Lengyelországnak voltak nehéz időszakai, amikor a szolidaritás mentette meg. Ennek a szolidaritásnak köszönhetően meg tudja oldani a problémákat. Mint mondta, a lengyel EU-elnökség meg fogja mutatni, hogy "a szolidaritás összeköti az embereket a megosztottságok ellenére".
Van Rompuy szerint EU-tagságának 7 éve alatt Lengyelország tapasztalatot szerzett abban, hogy hogyan lehet együttműködni 26 partnerrel, hogyan lehet megegyezésre jutni, közös irányvonalat kijelölni. A rotációs elnökség megmutatja a polgároknak, hogy az unió együttes munka, a tagállamok egymás partnerei. Az unió nem gépezet, hanem közös politikai projekt, amely közösen alakítja ki 500 millió ember vízióját és sorsát - mondta. Barroso szerint Lengyelország nagy történelmi sikertörténet Európában, mert tökéletesen ki tudta használni az EU-tagság előnyeit. Nemcsak sikerült elkerülnie a recessziót, hanem a gazdasági növekedés bajnokává vált. Kiemelte a politikai fejlődést is és azt a lelkesedést, amelyet Lengyelország visz az unióba. Ennek köszönhetően Lengyelország nagyon becsvágyó elképzeléseket képes megvalósítani - mondta. Barroso végül lengyelül kívánt sikeres elnökséget Lengyelországnak.
Orbán Viktor beszédét azzal kezdte, hogy a magyarok hálásak a lengyeleknek azért a nagyszerű hozzájárulásért, amellyel Közép-Európa szabadságának és Európa egyesítésének ügyét elősegítették. E nélkül Magyarország se lenne szabad. A lengyelek adták II. János Pál pápát és a Szolidaritást, akik megváltoztatták a történelmet, visszaszerezték a szabadságot, függetlenséget, az emberi méltóság tiszteletét. Ma bizonytalanság lett úrrá a nyugati civilizációban - folytatta Orbán. Nincsenek kitaposott utak, ezeket a népeknek maguknak kell megtalálniuk, nehéz, fáradságos, aprólékos munkával. Meggyőződését fejezte ki, hogy a lengyel EU-elnökség sikeres lesz, mert az ország és miniszterelnöke az európai vezetők körében már eddig is tiszteletet és megbecsülést vívott ki magának. "Mi, magyarok azt kívánjuk a lengyeleknek, hogy adjon a Jóisten nekik sok erőt, egészséget, jó szomszédot, megértő társat, gyermekáldást és értelmes, hasznos munkát, melynek gyümölcse van" - fejezte be beszédét Orbán Viktor.