Ma kezdődik a szóbeli érettségi
A gimnáziumok és szakközépiskolák nappali tagozatán több mint 73 ezer diák ad számot négy év alatt szerzett tudásáról a csütörtökön kezdődő és június 25-ig tartó a szóbeli érettségi vizsgákon.
Dátum: 2003-06-12 07:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11579
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:21.047702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az idei évben összesen 92 ezer 715 diák fejezi be középfokú tanulmányait. Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont adatai szerint nappali tagozaton 73 ezer 135, esti és levelező tagozaton pedig 19 ezer 578 diák ad számot tudásáról. A gimnáziumok nappali tagozatán 35 ezer 68, míg szakközépiskolákban 38 ezer 159 tanuló fejezi be középfokú tanulmányait. A közös érettségi-felvételi vizsgákat május 19-21 között tartották, az intézményi felvételi vizsgák a szóbeli érettségik után kezdődnek a felsőoktatásban, az úgynevezett ponthúzó értekezletet július 22-én tartják. Az érettségin a kötelezőek mellett azt a tárgyat választhatják a diákok, amelyet legalább két évig minimum heti két órában tanultak. A magyar írásbelin elégtelen nyelvi jegyet szerző diákoknak most sem kell a szóbeli előtt külön javítóvizsgát tenniük. Történelemből egy alkalommal póttételt húzhatnak a tanulók, de ebben az esetben már csak hármasról indulnak. Az élő idegen nyelvek szóbeli vizsgáján 2001-től a központilag készített és kiadott, az olvasás-szövegértés vizsgafeladat teljesítésénél használatos szöveggyűjteményt kell használni. A szöveggyűjtemények az alap- és a speciális szinten tanulók részére eltérő nehézségű, külön jelölt feladatokat tartalmaznak nyelvenként. Az alapszinten vizsgázók a szóbeli érettségin a szintjüknek megfelelő összes, a speciális szinten tanulók pedig a szöveggyűjteményben szereplő valamennyi alapszintű és speciális szöveg közül húznak megoldandó feladatot. A maturálókat a vizsgákra hatfős csoportokba kell beosztani. A szóbeli vizsga reggel nyolc óra előtt nem kezdődhet, és este hatig be kell fejeződnie. A diákoknak tárgyanként minimum 30 perc felkészülési időt kell biztosítani. A feleltetés időtartama pedig tárgyanként általában nem haladhatja meg a 10 percet. Az érettségi elnököket ebben a tanévben is a területileg illetékes Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpont jelölte ki. A vizsgán felvetődő szabálytalanságok, jogsértések esetén első fokon az érettségi vizsgabizottság dönt, míg másodfokon az OKÉV az illetékes. Az idei érettségi vizsgák lebonyolítására a költségvetés az 1 milliárd 350 millió forintot különített el.
MTI - fidesz.hu