Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hazánk lehet Európa kapuja

A miniszterelnök szóvivője a TV2 péntek késő esti Tények adásában azt mondta: "korábban voltak próbálkozások, hogy a kontinens pénzügyi központjává, vagy szolgáltató központjává váljunk, mi ehelyett egy reális célkitűzést állítottunk magunk elé, hogy Közép-Európa termelési központjává váljunk".

Dátum: 2011-07-02 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164903
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:46.806478, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Ezért fontosnak nevezte, hogy minél több munkahellyel járó termelő beruházás jöjjön Magyarországra. Ebből a szempontból a Kínával kötött, újfajta szövetség rendkívül fontos - tette hozzá. Szijjártó Péter szerint a szorosabb együttműködés a világ leggyorsabban fejlődő gazdasági hatalmával azt is jelenti, hogy az ország megújítása során jóval kevesebb kockázattal kell számolni, mint korábban kellett volna. Megerősítette: Kína kész arra, hogy magyar államkötvényt vásároljon, arról, hogy mikor és milyen mértékben a szóvivő szavai szerint később egyeztetnek.

A függőséget illető kérdésre Szijjártó Péter kijelentette: Az Amerikai Egyesült Államok, transzatlanti szövetségünk vezető ereje éppen a lehető legszorosabb pénzügyi-gazdasági kapcsolatban van Kínával. "Mi még ezen a szinten nem vagyunk, de dolgozunk azon, hogy a szövetségünket Kínával meg tudjuk erősíteni és tartalommal tudjuk megtölteni" - mondta. Felhívta a figyelmet arra: Kína gazdasági figyelmének jelentős szelete Európa felé irányul, és Magyarország jó helyzetben van arra, hogy ennek a gazdasági figyelemnek a "kapuja" legyen.

Kína számára Szijjártó Péter szerint Magyarország azért jó partner, mert európai viszonylatban itt a legstabilabb a politikai rendszer.

Kapcsolódó elemek