"Ez egy stabil kormány és elvégzi azt, amire szerződött"
Orbán Viktor nyáron értékeli a kormány teljesítményét - mondta a Magyar Nemzetnek Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, aki nem hallotta a miniszterelnököt kormányátalakításról beszélni és cáfolta, hogy a jövőben külügyminiszter lenne.
Dátum: 2011-07-02 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164904
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:47.155762, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap szombati számában megjelent interjúban a közigazgatási és igazságügyi miniszter a külügyminiszteri posztot illető kérdésre azt mondta: nem kapott ilyen jellegű felkérést Orbán Viktortól. A sajtóban megjelent, a kormányátalakítást latolgató hírekre kijelentette: ez egy stabil kormány, stabil parlamenti támogatottsággal és szemmel láthatóan elvégzi azt, amelyre szerződött.
Hozzátette: beszélgetései során azt a megerősítést kapta, hogy mind a miniszterek személyével és teljesítményével, mind pedig a kormányzati szerkezet mostani formájával elégedettek a döntéshozók. Megjegyezte: az uniós magyar elnökség szempontjából is sikerrel vizsgázott a mostani kormányzati szerkezet. "Általános véleményként azzal találkoztam Brüsszelben, hogy nagyon jól teljesített a magyar elnökség" - mondta. Navracsics Tibor szerint akár a Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, akár a Matolcsy György vezette Nemzetgazdasági Minisztérium tevékenységét nézve látható: nagyon komoly sikereket értek el azon a területen, hogy Magyarország visszaszerezze hitelességét.
Az uniós magyar elnökség vállalásai közül a gazdasági kormányzást célzó jogszabálycsomagról azt mondta a miniszterelnök-helyettes: ha az intézményközi konfliktusok miatt nem is a soros elnökség alatt ért révbe az úgynevezett hatos csomag, azt teljes egészében a magyar elnökség készítette elő és tárgyalta le. A sikeresen lezárt ügyek között említette a horvát EU-csatlakozási tárgyalásokat és a roma keretstratégia elfogadását.