Kósa: Kivételes eredményeket mutatott fel a kormány
Minden bizonnyal marad a Fidesz jelenlegi vezérkara - mondta az InfoRádiónak Kósa Lajos alelnök, aki szerint nincs is ok a változtatásra, hiszen a párt mindent megnyert az elmúlt egy évben, a kormány pedig kivételes és elismerésre méltó eredményt ért el egy év alatt. A tisztújító kongresszus vasárnap lesz.
Dátum: 2011-07-02 18:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164919
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:53.061663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kongresszuson elmondjuk majd, hogy mit végeztünk el egy év alatt, majd sor kerül a tisztújításra - mondta az InfoRádiónak Kósa Lajos, aki hozzátette: a kongresszusi showt az MSZP viszi, olyan "ki kinek a vállán sírt típusú hozzászólások" a Fidesznél biztosan nem lesznek, mint a szocialistáknál voltak. A párt alelnöke úgy látja, hogy marad a mostani vezetés, s bár az alapszabály szerint a helyszínen is van mód javaslatot tenni az elnök és az alelnökök személyére, ebben a vonatkozásban nem érez változást.
Úgy látom, hogy a kongresszuson plusz jelölésre nemigen lehet számítani, és az eddigi jelzések alapján az látszik, hogy a mostani vezetés marad - fogalmazott, hozzátéve: ez tulajdonképpen érthető. "Ez az elnökség 2009 óta működik, időközben megnyertünk egy parlamenti választást, egy szociális népszavazást, egy kétharmados siker után, ősszel az önkormányzati választást - és, ha most lenne a választás, azt is megnyernénk az összes létező közvélemény-kutatás szerint. Nincs tehát különösebben ok arra, hogy nagy változás legyen" - jelentette ki. A kongresszuson természetesen a kormány munkáját is értékelik, mondta Kósa Lajos, "ugyanakkor tény, hogy egészen kivételes és figyelemreméltó egy év alatt ilyen komoly eredményeket felmutatni, különösen ilyen nehéz helyzetben, mint az Orbán-kormány".