Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kósa: Támaszkodunk az emberek véleményére

Ősszel a sarkalatos törvények benyújtásával és elfogadásával, valamint a költségvetéssel szeretné megalapozni a kormány azt a fejlődést, amely Magyarországot egy versenyképes, növekvő gazdaságú, az adósságválságot legyőző országgá teszi, ahol a munka a boldogulás alapja - jelentette ki Kósa Lajos a Fidesz egyik újraválasztott alelnöke a Fidesz-MPSZ XXIV. kongresszusát követő sajtótájékoztatón vasárnap.


Dátum: 2011-07-03 16:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164928
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:56.573661, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kósa Lajos sajtótájékoztatója a Fidesz kongresszust követően

Az elmúlt egy esztendő sok és komoly munkát eredményezett a kormányzat és a frakció részéről, melynek eredménye, hogy a Fidesz mind a mai napig megőrizte az országgyűlési választásokon mért támogatottságát – hangsúlyozta Kósa Lajos. A Fidesz alelnöke emlékeztetett: egy évvel ezelőtt az Orbán-kormány kétségbeejtő helyzetben vette át az országot, ráadásul idén januárban még az uniós elnökség feladatai is a kormányra hárultak. Kósa Lajos rámutatott arra is, hogy a kongresszusi beszédek világossá tették, a párt tanulni szeretne az első Orbán-kormány hibáiból, és nem fognak hátat fordítani az emberektnek, és nem pusztán a sikeres kormányzatra fognak koncentrálni.

A Fidesz szempontjából meghatároztuk, hogy tanulunk az első Orbán-kormány hibáiból, szorosabb kapcsolattartásra törekszünk az emberekkel, megkérdezzük a véleményüket a különböző kormányzati intézkedésekről – húzta alá Kósa Lajos. Ennek egyébként most is van nyoma, hiszen a Nemzeti Konzultációk és a kérdőívek sora bizonyítja, hogy az alapján szeretnénk kormányozni, amit az emberekkel megbeszélünk. Nagyban támaszkodunk az ő véleményükre – tette hozzá.

Úgy folytatta, valamilyen módon szabályozni és korlátozni kell a pártok számára, hogy milyen kampányeszközökkel élhetnek. Mint rámutatott, ez leginkább egy kormányzó párt számára hátrányos, mert világossá kell tenni, hogy kormányzati eszközökkel nem lehet kampányt folytatni. A Gyurcsány-kormány 2005-06-os időszakából jól példákat lehet venni, mi az, amit nem szabad megengedni – emelte ki Kósa Lajos.

A Fidesz alelnöke arról tájékoztatott, ősszel a sarkalatos törvények benyújtásával és elfogadásával, valamint a költségvetéssel szeretné megalapozni a kormány azt a fejlődést, amely Magyarországot egy versenyképes, növekvő gazdaságú, az adósságválságot legyőző országgá teszi, ahol a munka a boldogulás alapja. Hozzátette: arra kérnek mindenkit, aki tud dolgozni, az dolgozzon. Magyarország számára csak a munka alapú gazdaság az, ami kivezeti az országot a válságból – fűzte hozzá a fideszes politikus.

A Fidesz ma arra kapott felhatalmazást, hogy egy újabb két éves periódus végén a pártot felkészíthessük a választásokra. A mostani elnökségi ciklust úgy szeretnénk lezárni, hogy minden tekintetben felkészüljünk a 2014-es választásokra – folytatta Kósa Lajos, hozzátéve, kitartanak a KDNP-vel való szövetség mellett.

Kósa Lajos arról is beszélt, pártelnöknek Orbán Viktort választotta újra a Fidesz kongresszus, alelnök maradt továbbra is Pelczné Gáll Ildikó, Varga Mihály, Pokorni Zoltán és Kósa Lajos. Azt is elmondta, a párt elnöksége ki fog egészülni az országos választmány elnökével, illetve a párt frakcióvezetőjével is.

Az országos választmány elnökének és elnökségének választása ősszel esedékes – mondta el a Fidesz alelnöke.

Jelenleg 40 ezernél több tagja, és mintegy 1200 szervezete van a Fidesz-MPSZ-nek - mondta Kósa. Hozzátette: azok a párttagok, akik rendszeresen fizetnek tagdíjat, tehát nem virtuális, nem elméleti, vagy támogató tagok. A Fidesz nagyon szigorú ebből a szempontból, akinek elmaradása van, az automatikusan törlődik a nyilvántartásból - mondta. Szeretnénk a párttörvényt is úgy módosítani, hogy ne lehessen dobálózni a pártlétszám adatokkal - hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva az alelnök kifejtette: a Fidesz egy politikai párt, nem tart kapcsolatot az ügyészséggel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal. Ráadásul az ügyészség nem a kormány, hanem a parlament felügyelete alá tartozik, azaz az országgyűlésnek van elszámoltatási joga e tekintetben. Ezen túl Kósa Lajos nem kívánta Gyurcsány Ferenc legutóbbi bejegyzését kommentálni, melyben a bukott kormányfő azzal vádolta a kabinetet, hogy koncepciós eljárásokat folytat az egykori titokminiszter és a volt nemzetbiztonsági vezetők ellen. Annyit azonban a Fidesz alelnöke megjegyzett: a volt kormányfő ismét tanúbizonyságát tette annak, hogy még mindig bolsevik módon gondolkodik.

Egy másik újságírói felvetésre reagálva Kósa Lajos elmondta: ha a rendvédelmi dolgozóknál megszűnik a korkedvezményes nyugdíjazás, akkor kézenfekvő, hogy ősszel egy olyan törvényjavaslatot is a Ház elé kell terjeszteni, amely a politikusok, jelen esetben a polgármesterek, korkedvezményes nyugdíját is megszünteti. A felelősség és elszámoltathatóság tárgyát érintő kérdésre válaszolva a Fidesz alelnöke hangsúlyozta: ha egy polgármester csődbe viszi városát, az legyen a minimum, hogy ne lehessen újraválasztani. Ennek az eljárási szabályait alaposan ki kell dolgozni – szögezte le.

Ha azt mondjuk, hogy senki nem kerülheti el a felelősségre vonást, az azt jelenti, hogy egy demokráciában szokásos ügymenet szerint kell eljárni – fogalmazott a politikus, utalva a politikusok ellen folyamatban lévő eljárásokra.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3905, 'source_type': 'media', 'source_id': 7332, 'target_type': 'article', 'target_id': 109495, 'relation_type': 'describes'}