Öt szakszervezettel egyeztet a kormány a Munka törvénykönyvéről
Tárgyalnak a nyugdíjrendszer, a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj és az országos érdekegyeztetési rendszer átalakításáról is.
Dátum: 2011-07-04 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:26:57.258423, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tárgyalásokon az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ), a LIGA Szakszervezetek, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ), a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, valamint a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete vesz részt.
Az érdekképviseletek még június közepén kérték a miniszterelnöktől, hogy a sztrájkkövetelések kérdésében a kormány öt napon belül jelölje ki az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét a sztrájktörvény megfelelő rendelkezése értelmében. Az egyeztetésen a kormánydelegációt Czomba Sándor, az Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára vezetiA tárgyalásokon részt vesz a tárca két helyettes államtitkára, Kardkovács Kolos és Banai Péter Benő is, és jelen lesz Gáva Krisztián, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára is.
A tárgyalásokon az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ), a LIGA Szakszervezetek, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EVDSZ), a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége, valamint a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete vesz részt.
Az érdekképviseletek még június közepén kérték a miniszterelnöktől, hogy a sztrájkkövetelések kérdésében a kormány öt napon belül jelölje ki az egyeztető eljárásban résztvevő képviselőjét a sztrájktörvény megfelelő rendelkezése értelmében.
Az egyeztetésen a kormánydelegációt Czomba Sándor, az Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára vezeti
A tárgyalásokon részt vesz a tárca két helyettes államtitkára, Kardkovács Kolos és Banai Péter Benő is, és jelen lesz Gáva Krisztián, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára is.