Párhuzamok
Dátum: 2011-07-04 09:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:01.514199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nemzetek együttélése – legfőbb alapelvként – a nemzetek önrendelkezési jogán nyugszik. A teljes szuverenitás jogán kívül az autonómiák részleges – de nem semmibe vehető – jogán is. A már elnyert nemzeti megnevezésű autonómia ezért egyoldalúan nem vonható vissza, így a Magyar Autonóm Tartomány Ceausescu-féle visszavonó aktusa egyáltalán nem tekinthető a posztdiktatórikus időkben is problémátlanul és mindörökké érvényesnek, még a kommunizmus és a posztkommunizmus két-két évtizedének hallgatása után sem. Lám, Románia elnöke is érzi a Székelyföld tovább élő legitim státusát: a minap hajlandónak mutatkozott két székely megyének a tervezett nyolc román régiótól való külön kezelésére! Ezért is lehetne indokolt majdan akár a Románia és Székelyföld kettős államelnevezés is. A Románia-Székelyföld elnevezés pedig – a nemzetközi síkon is megismert és megszokott szimbolikussága okán is – a résztvevők hosszú távú összekapcsolódásának és a helyzet stabilitásának biztonságát is jelenthetné – mindkét közösség számára.