Elégtétel
Dátum: 2011-07-04 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:01.871867, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A hírek közt tallózva némi elégtétellel vehetjük tudomásul, hogy Szilvásy György előzetesbe került, csak reménykedhetünk, hogy a többi volt kormánytag is osztozik sorsában, hiszen a magyar nép döntő többsége tanúsítja, hogy mindnyájan bűncselekményeket követtek el az állam ellen.