Magyar Bálint nagy üzlete
Közel ötvenmillió forintot keresett adómentesen Magyar Bálint azon a fővárosi II. kerületi ingatlanon, amelyet még 1998-ban az SZDSZ-MSZP-s önkormányzattól vásárolt meg - tudta meg a Magyar Nemzet.
Dátum: 2003-06-12 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11583
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:22.219824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Eközben a Fidelitas képviselői az SZDSZ-es oktatási miniszter újonnan vásárolt villája előtt demonstráltak. A kormányszóvivő és a minisztérium éles szavakkal reagált a politikus házvásárlásával kapcsolatos tegnapi cikkre.
Magyar Bálint - akkori és mostani - oktatási miniszter 1998. február 19-én megvásárolt II. kerületi Garas utcai lakása meglehetősen jó befektetésnek bizonyult a politikus - és persze felesége - számára. Az önkormányzati ingatlanért ugyanis, - amelyet előzetesen 16 millió forintra becsültek - Magyaréknak csupán mintegy 4 millió forintot kellett fizetnie. A házaspár a vételár tíz százalékát tette le egy összegben, a fennmaradó részt meghitelezte nekik az SZDSZ-es Póta Gyula vezette önkormányzat. A törlesztőrészlet havonta valamivel több mint 17 ezer forint volt, amelyet öt évig fizetett, majd a dokumentumok szerint Magyar és Hodosán Róza úgy döntött: egy összegben törleszt, amit az önkormányzat azzal honorált, hogy elengedte a tartozás negyven százalékát.
Az oktatási miniszter és felesége így összesen 3,3 millió forintot fizetett ki azért a 159 négyzetméteres, ötszobás lakásért, amit nemrégiben saját bevallása szerint 58 millióért adott el. Ezek után nem nehéz kiszámolni, hogy Magyar Bálint igen rövid idő alatt 54, 7 millió forintot keresett az adásvétellel adómentesen, hiszen a pénzen rögtön újabb ingatlant vásárolt.
Magyar Nemzet - fidesz.hu