Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sajtóegyensúly


Dátum: 2011-07-05 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164978
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:15.643982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ma az a helyzet, hogy tízezer új olvasóért fohászkodnak a Népszavában, különben vége a lapnak. Mi, jobboldali újságírók nagyjából efféle egzisztenciális kétségek között töltöttünk vagy tizenöt évet, éppen ezért mindenfajta káröröm nélkül, de őszintén mondom, tessék piaci alapon működni, ha van rá igény, megmarad a lap. Amennyiben elveszíti a frekvenciát, a Klubrádió is bátran költözzön garázsba vagy rozsdásodó művházba, és kezdje elölről a Magyar Autóklubbal „közlekedési, érdekvédelmi, baleset-megelőzési és tájékoztatási céllal fővárosi regionális rádió sugárzási frekvencia megpályázásával”, vagyis azzal a programmal, amire eredetileg szerződött. Lépésről lépésre haladjanak, ahogyan mi is építkeztünk, aztán tíz-húsz év múlva hátha lesz valami belőlük. Sok sikert hozzá!

Kapcsolódó elemek