Bánatos a magyar?
Dátum: 2011-07-05 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164980
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:16.339028, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
: A haladás kézzel fogható, ésszel érthető. Amiben a legsebezhetőbbek voltunk (külső pénzügyi kitettség), az gyógyulni látszik. Áramlik a pénz a magyar kasszába. Az IMF–EU kettős pénzének egy része már nem kellett, de már kezdünk is visszafizetni. Nagyszabású stratégiai döntések nem maradnak íróasztalfiókban, mint például a Mol-kontroll visszaváltása, és esetleg újabbak is jöhetnek. Duzzad a külkereskedelmi mérlegünk a többlettől (2011 első negyede 1,8 milliárd eurót hozott). Még a tetemes külföldre irányított kiutalások után is maradt ebből 900 millió eurónk. A jegybank dugig tömve devizatartalékkal. Csupa jó hír, amiért a külföld tapsviharral jutalmaz.