A Belügyminisztérium közleménye
A Belügyminisztérium, az ország szempontjából jelentős, a fejlődést nagyban elősegítő megállapodást kötött 14 szakmai szervezettel, illetve intézménnyel, amelyek tudásukkal és tapasztalatukkal segítik a jövőben a minisztérium előtt álló feladatok elvégzését.
Dátum: 2011-07-05 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=164989
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:19.659720, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jó kormányzáshoz szükséges, hogy a szakszerű döntések meghozatala során bevonásra kerüljön minden olyan érintett szervezet, intézmény, amely szakértelmével hozzá tud járulni a kormányzati törekvések gyakorlati megvalósításához. A stratégiai partneri kapcsolattal a cél az, hogy a megállapodások által minél szélesebb kör legyen bevonva a jogszabályok előkészítésébe, a fokozatosan fejlődő életviszonyoknak megfelelő jogi szabályozás sokoldalú megalapozására.
A Belügyminisztérium szeretné, hogy a stratégiai partnerek a jogszabályok megalkotásának egész folyamatában – az elfogadáson át egészen a végrehajtásig – részt vegyenek. A gyakorlati megvalósításban szintén szerep jut a partnereknek, a kezdetektől a befejezésig, a tervezéstől az értékelésig. Az azonnali tevékenységet igénylő esetekben a stratégiai partnerek tudományos, technikai, pszichológiai és egészségügyi téren is segítséget tudnak nyújtani.
A stratégiai partneri viszony és a közös munka az ország felemelkedését szolgálja. Belügyminisztérium Sajtóosztály
A Belügyminisztériummal stratégiai partnerségi megállapodást aláíró szervezetek:Budapesti Corvinus Egyetem
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület Országos Polgárőr Szövetség Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetsége Magyar Építész Kamara Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Magyar Máltai Szeretetszolgálat Katolikus Karitász Magyar Urbanisztikai Társaság Magyar Mérnöki Kamara Pécsi Tudományegyetem Magyar Tudományos Akadémia Magyar Lízing és Finanszírozó Társaságok SzövetségeKiadó: Belügyminisztérium
A jó kormányzáshoz szükséges, hogy a szakszerű döntések meghozatala során bevonásra kerüljön minden olyan érintett szervezet, intézmény, amely szakértelmével hozzá tud járulni a kormányzati törekvések gyakorlati megvalósításához. A stratégiai partneri kapcsolattal a cél az, hogy a megállapodások által minél szélesebb kör legyen bevonva a jogszabályok előkészítésébe, a fokozatosan fejlődő életviszonyoknak megfelelő jogi szabályozás sokoldalú megalapozására.
A Belügyminisztérium szeretné, hogy a stratégiai partnerek a jogszabályok megalkotásának egész folyamatában – az elfogadáson át egészen a végrehajtásig – részt vegyenek. A gyakorlati megvalósításban szintén szerep jut a partnereknek, a kezdetektől a befejezésig, a tervezéstől az értékelésig. Az azonnali tevékenységet igénylő esetekben a stratégiai partnerek tudományos, technikai, pszichológiai és egészségügyi téren is segítséget tudnak nyújtani.
A stratégiai partneri viszony és a közös munka az ország felemelkedését szolgálja. Belügyminisztérium Sajtóosztály
A Belügyminisztériummal stratégiai partnerségi megállapodást aláíró szervezetek:
Budapesti Corvinus Egyetem
Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
Fehér Gyűrű Közhasznú Egyesület
Országos Polgárőr Szövetség
Magyar Kertépítészek és Tájrendezők Szövetsége
Magyar Építész Kamara
Magyar Ökumenikus Segélyszervezet
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Katolikus Karitász
Magyar Urbanisztikai Társaság
Magyar Mérnöki Kamara
Pécsi Tudományegyetem
Magyar Tudományos Akadémia
Magyar Lízing és Finanszírozó Társaságok Szövetsége
Kiadó: Belügyminisztérium