Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kínai zöldségtermelő bázis épülhet Kalocsán

Török Ferenc, Kalocsa polgármestere kínai útján szándéknyilatkozatot írt alá a Shenzhen-i You Yuan Industrial Co. LTD képviselőjével, egy korszerű mezőgazdasági termelési bázis kialakításáról az érseki székhelyen.

Dátum: 2011-07-05 19:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165028
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:33.180258, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Török Ferenc kedden Kalocsán tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a szándéknyilatkozat szerint elfogadják és támogatják, hogy a You Yuan vállalat befektetésével és építésével létrejöjjön egy gomba és zöldségtermelő bázis Kalocsán, amelyet egy 200 ezer négyzetméter területű ipari terület megvételének előkészítésével segítenek.

A polgármester információi szerint a kínai fél az első ütemben egy 5 millió eurós, azaz több mint 1,3 milliárd forintos beruházást tervez, amelyet később bővíteni fog.

A kínai cég előzetes elvárásai szerint az első évben 2 millió eurós árbevételre számít, amelyet a harmadik év végén szeretnének 8 millió euróra emelni - fűzte hozzá Kalocsa első embere.

Török Ferenc hangsúlyozta: a mezőgazdasági bázis a kezdetekben 150 fő helyi alkalmazottat, a második évben 250 főt, a beruházási ütem végére pedig 300 főt kíván foglalkoztatni.

A polgármester elmondta: a tervek szerint a területet még ebben az évben megveszik.

Emlékezetett arra, hogy Kína gombafogyasztása és gombatermelése meghatározó része az ottani étkezési szokásoknak valamint a mezőgazdasági kultúrának.

Elmondta: már a kínai delegáció előzetes kalocsai látogatása kapcsán felmerült, hogy egy olyan egyedi, üvegházas mezőgazdasági technológián alapuló gombatermesztés kialakítása, mely bázisa lehetne az európai piacoknak.

Közlése szerint, a látogatás során a mezőgazdásági kapcsolatok kiépítése valamint a megújuló energiával összefüggő fejlesztések mellett a turisztikai és kulturális együttműködések lehetőségéről is tárgyaltak.

A kalocsai delegáció és a kínai fél megegyezett abban, hogy a 16 milliós Shenzhen Baoan kerületével testvérvárosi megállapodást készítenek elő, melyet még ebben az évben aláírnak.

Shenzhen, a volt brit gyarmat Hong Kong közvetlen közelében fekszik. A város 30 évvel ezelőtt még egy kis halászfalu volt, mára azonban 16 milliós metropolisszá nőtte ki magát.

Kapcsolódó elemek