Martonyi: Sok tekintetben erősebb Európa, mint fél éve
Sok tekintetben erősebb lett Európa, mint hat hónappal ezelőtt volt - mondta a magyar uniós elnökséget értékelve a külügyminiszter a 180 percben. Martonyi János a távozásával kapcsolatos sajtóhírekre a jövőben nem kíván reagálni, miután többször is közölte: négy évre kapott megbízást.
Dátum: 2011-07-06 10:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165045
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:39.298548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európai néppárt kedvezően, a baloldal negatívan ítéli meg a magyar alkotmányt, az európai közvélemény ugyanakkor különösen pozitívan értékeli, hogy a preambulumban utalás van a kereszténységre - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a külügyminiszter. Martonyi János erről azután beszélt, hogy az új magyar alkotmány több elemét is bírálta az Európai Parlament kedden, amikor megszavazta a Velencei Bizottság véleményére alapozott állásfoglalást. Sok tekintetben erősebb lett Európa, mint hat hónappal ezelőtt volt - vélekedett a a 180 perben a magyar uniós elnökség teljesítményét értékelve a külügyminiszter. Magyarország bizonyította, hogy képes a régi tagállamokhoz hasonlóan ellátni a feladatokat - tette hozzá Martonyi János. A távozásával kapcsolatos sajtóhírekre a jövőben nem kíván reagálni a magyar diplomácia vezetője, miután többször is közölte: négy évre kapott megbízást.