Csütörtökön teszik le az Audi új győri üzemének alapkövét
Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke csütörtök délelőtt teszi le az új Audi-gyár alapkövét. Az új egységgel az autógyártás teljes vertikumát lefedi majd az üzem, amelynek szerelőszalagjairól napi félezer autó gördülhet le 2013-tól.
Dátum: 2011-07-07 08:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:50.997407, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kormányfő és a cégvezető tavaly szeptemberben jelentette be, hogy a járműgyártó cég 900 millió eurós fejlesztést hajt végre a nyugat-magyarországi telephelyen, ez közvetlenül 1.800-zal növeli a munkatársak létszámát. (A tavalyi év utolsó napján 6.422-en dolgoztak a gyárban, közülük 6.138-an munkaszerződéssel.) Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter három hónappal később közölte, hogy az Európai Unió kiemelt közérdekre hivatkozva jóváhagyta a beruházásban érintett Natura 2000 területek átminősítését, zöld utat adva ezzel a fejlesztésnek. Az Audi-fejlesztés 11,2 milliárd forintos állami támogatást kap.
Thomas Faustmann, a magyarországi Audi-leányvállalat ügyvezetésének elnöke február elején beszélt újságíróknak arról, hogy március elsején - a közműépítésekkel és a földmunkákkal - megkezdődött a kivitelezés. Akkori közlése szerint 2013 22. hetében el kívánják indítani az új üzemrészben a sorozatgyártást, ami azt jelenti, hogy az első kocsiknak 2012 őszén el kell készülniük itt.
Az év elején megjelentek sajtóinformációk arról, hogy egy 2018-ban üzembe álló második ütem is szerepel a társaság terveiben. Erről Thomas Faustmann március elején úgy nyilatkozott: a járműgyártás bővítése után születik döntés arról, hogyan tovább, de jó, ha van szabad terület a fejlesztéshez.