Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Matolcsy: Az ország visszatért a szakadék széléről

Matolcsy György szerint az új kormány 2010-ben a nyílt pénzügyi csődhelyzetből hozta vissza a magyar gazdaságot.

Dátum: 2011-07-07 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:51.752942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A nemzetgazdasági miniszter a külgazdasági szakdiplomaták budapesti éves értekezletén csütörtökön azt mondta: Magyarország erősen vesztes pozícióból indult a 2002 közepén drámaian elromlott gazdaságpolitika miatt. De az ország visszatért a szakadék széléről és kapaszkodik felfelé - tette hozzá. Szólt arról is, hogy az év második felében következhet be az országban a beruházási és a fogyasztási pozitív fordulat.

Úgy fogalmazott: 2010-ben Magyarország, hasonlóan Görögországhoz, pénzügyi csődközeli helyzetben volt. Emlékeztetett rá, hogy a 2004-es uniós csatlakozás óta Magyarország nem teljesítette a vállalt 3 százalék alatti GDP arányos államháztartási deficitet, és 2008-ban az uniós tagállamok közül elsőként kellett pénzügyi mentőövet kérnie az EU-tól.

Hangsúlyozta: az új kormány gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre és megakadályozta, hogy pénzügyi szakadékba zuhanjon az ország. Megtörtént a gazdaságpolitikai fordulat, amelynek lényege, hogy a növekedés beindításával, a foglalkoztatás bővítésével teremti meg a fenntartható egyensúlyt - tette hozzá. Úgy fogalmazott: Magyarország egy év alatt a görög pénzügyi egyensúlytalansági szintről egy közepesen jónak tekinthető pénzügyi konszolidációs szintre jutott el. Az államháztartási deficit az uniós csatlakozás óta először lesz 3 százalék alatt, az uniós elszámolás szerint pedig többlete lesz a költségvetésnek - ismertette.

A gazdaságpolitika lényege, hogy egyszerre kell a piacot és a tőkét célba venni, ezek bővüléséért mindent meg kell tenni - mondta. A piacnak és a tőkének pedig a tartós pénzügyi konszolidáció két pilléréhez, a növekedéshez és a foglalkoztatás bővüléséhez kell segítséget nyújtania. Beszámolt arról is, hogy a jövőben a minisztériumban egységes gazdasági államtitkárság alakul, amelyet Szatmáry Kristóf vezet, és mellette helyettes államtitkárként dolgozik Szöllősi László, aki a belgazdaságért és Hidvégi Balázs, aki a külgazdaságért felel.

Matolcsy György reálisnak nevezte az Orbán Viktor miniszterelnök által korábban megjelölt 2018-2020 körüli időpontot, amikor Magyarország beléphet az eurózónába.

A nemzetgazdasági miniszter a Nézőpont Intézet és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének közös, az EU elnökség kulisszatitkai című rendezvényen Budapesten csütörtökön azt mondta: 2001-ben Magyarország az egyik legígéretesebben fejlődő gazdaság volt. Akkor reális célkitűzés volt, hogy néhány éven belül bevezesse az eurót. "Ha folytathattuk volna az akkori sikeres gazdaságpolitikát még a válság előtt beléphettünk volna az eurózónába és most annak erős tagjai lehetnénk" - mondta. Gyenge tagként azonban nem érdemes az eurózónához tartozni - tette hozzá.

A nemzetgazdasági miniszter a Nézőpont Intézet és az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének közös, az EU elnökség kulisszatitkai című rendezvényen Budapesten csütörtökön azt mondta: a 16 százalékos kulccsal az adózók 30-40 százaléka már az első félévben jól járt. Úgy vélte: nagyon sikeres lesz, bár még nem mindenki érzi, mivel bevezetése három évig tart. Úgy vélte: az adóreform is elengedhetetlen ahhoz, hogy az egy éve még csőd szélén lévő ország 5-10 év alatt Európa egyik legeredményesebben fejlődő gazdasága legyen. "Van okunk arra hogy bízzunk az egykulcsos szja sikerében" - mondta és példaként említette, hogy minden ország jól járt, amely a bevezetése mellett döntött. Hozzátette: a következő években Közép-Európa lehet az Európai Unió új motorja.

Úgy vélte: lesz olyan erős eurózóna, amelyhez akkor érdemes lesz csatlakozni. Hangsúlyozta, bővíteni csak olyan gazdasággal rendelkező országokkal érdemes, amelyek elég erős támaszaivá válnak az eurózónának. A miniszter szerint Görögországot nem lett volna szabad felvenni az eurózónába, a mostani helyzet kezelésére ugyanis már nehéz jó receptet találni. "Hibás politikai döntés született Görögország felvételekor" - mondta. Hozzátette: a görögök folyamatosan csaltak, és ettől meg kellett volna óvni Európát, ahogy attól is, ahogy - szavai szerint - a magyar kormányok csaltak 2002-2010 között.

Emlékeztetett arra, hogy már az uniós magyar elnökség legelején, amikor a "görög salátát" felszolgálták Magyarország jelezte, hogy a második Orbán-kormány megalakulása óta nem a megszokott, hanem egy új gazdaságpolitikával kezeli a görögökéhez hasonló helyzetet. Magyarország ráadásul kétszeresen is a túlzott deficiteljárás alatt állt és nem volt az eurózóna tagja, ennyivel hátrébb is állt mint Görögország. Hangsúlyozta, hogy a válságból kijönni több úton lehet, de nem bemenni csak egy lehetőség van. A magyar gazdaságpolitika szerint a kifelé vezető utat a munka, az ipar, az innováció és a növekvő bevételek jelentik, nem a megszorítás. Elkerülni a válságot azonban véleménye szerint csak fiskális fegyelemmel az államadósság csökkentése mellett lehet. Úgy vélte: a magyar tapasztalatokat egy sor más válságban lévő ország használhatja, amelynek az IMF vagy az ecofin más utat ajánl.

Az IMF-ről azt mondta: a Nemzetközi Valutaalappal Magyarországnak elvi stratégiai szövetsége van. "Tagok vagyunk, részvényesek, de nincs szükségünk az IMF segítségre, nem kuncsorgunk pénzért". Az is meggyőződése volt a miniszternek, hogy a hitelminősítőknek előbb-utóbb "leesik a tantusz", észreveszik, hogy ez egy másik ország, mérhető eredményekkel és ezt át is vezetik értékeléseiken. Az uniós elnökségről szólva méltatta a magyar stáb felkészültségét és azt mondta: megtanulta, hogy jó csapattal, jó miniszterelnökkel, jó államtitkárokkal jó szakemberekkel hihetetlen dolgokat lehet elérni. Ez a félév arra is jó volt, hogy bebizonyítsa: egyenrangúak vagyunk - jegyezte meg. A kínai lehetőségekről azt mondta: Kína a térséget tekinti hídfőállásnak, termelési központnak. Arról kell meggyőzni a kínai vállalkozásokat, hogy a térségen belül Magyarország mellett döntsenek.

Kapcsolódó elemek