Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az állami vagyon gyarapítása kiemelten fontos feladat"

A Mol-részványvásárláshoz hasonlóan az állam tesz majd lépéseket azért, hogy tulajdont szerezzen vissza korábban privatizált stratégiai területeken, vállalatokban, és ezzel gyarapítsa a vagyonát - mondta a külgazdasági szakdiplomaták budapesti éves értekezletén Fellegei Tamás nemzeti fejlesztési miniszter.

Dátum: 2011-07-07 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:53.523847, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Fellegei Tamás kifejtette: a Mol-részvényvásárláshoz hasonlóan az állam tesz majd lépéseket azért, hogy tulajdont szerezzen vissza korábban privatizált vállalatokban és ezzel gyarapítsa vagyonát. Hozzátette: a kormány lezártnak tekinti a hagyományos privatizációs tevékenységet, így az "iparszerűen", tömegesen űzött privatizáció megszűnik. Úgy fogalmazott: vége annak a politikának, amellyel az állam a privatizáción keresztül forrásokat vont be költségvetési lyukak betömésére, és felélte az értékesített vagyont.

Az állami vagyon gyarapítása, az értéknövelés kiemelten fontos feladat - hívta fel a figyelmet. Célnak nevezte, hogy elsősorban a stratégiai területeken, de ahol csak lehet, az állam gazdasági, tulajdonosi partnerként legyen jelen. Megjegyezte: vagyongyarapításra az ellátás biztonsága, a függetlenség, a szuverenitás helyreállítása, fokozása érdekében szükség van, és ez üzletileg sem rossz lépés. Fellegi Tamás szerint az egyes állami feladatok megvalósítása érdekében a tulajdonosi szerepvállalást növelni kell, akkor is, ha az a hagyományos, üzleti logika szerint nem a legjobb döntés.

A miniszter leszögezte: a kormány határozott politikai, gazdaságpolitikai, geopolitikai szándéka, hogy Magyarország regionális és ezen túlmutató mozgásterét a lehető legnagyobb mértékben növelje. Ez azzal is összefügg, hogy a kormányzati szervek miként képviselik az ország érdekeit, erősítik a szuverenitást, amelyet az önként elfogadott nemzetközi szerződések nem korlátoznak - fűzte hozzá. Kiinduló pontnak nevezte, hogy a nemzeti érdekek érvényesítése minden mást felülír, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a nemzeti érdekeket ésszerű keretben kell képviselni: ahol kell, ott kompromisszumot kell kötni. Példaként úgy fogalmazott a Mol-ügy kapcsán: "bárkiről is legyen szó, nem lehet feltartott kézzel bemenni a szobába".

Kapcsolódó elemek