Századvég: továbbra is kimagasló fideszes előny
A Századvég június végén készített közvélemény-kutatásának tanúsága szerint átrendeződés jelei érzékelhetők a pártpolitikai térben: az LMP erősödik, az MSZP támogatottsága pedig gyengül a teljes népesség körében – olvasható a közleményben. Az LMP mára több fontos választói csoportban megelőzi a szocialistákat, többek között Budapesten is.
Dátum: 2011-07-07 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:56.619245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2011. június végén a választókorúak 50 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan részt venne egy most vasárnap tartandó parlamenti voksoláson. A politikai mezőben továbbra is szűkülési folyamat érzékelhető, enyhén nőtt a pártszimpátiájukban bizonytalanok aránya. Jelenleg a megkérdezettek 38 százaléka tartozik ebbe a körbe.
A Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében 33 százalék, az MSZP ebben a körben 10 százalékon áll. Az LMP és a Jobbik támogatottsága egyaránt 8 százalék. Az LMP támogatottsága emelkedett a megelőző hónapokhoz képest.
A biztos szavazó pártválasztók között a kormányzópártok jelenleg 54 százalékon, a szocialisták 19 százalékon állnak. A választásukban biztos szavazók 14 százaléka adná voksát a Jobbikra, 10 százalékuk a LMP-t juttatná a parlamentbe. Az LMP ebben a környezetben is növekedett.
Az adatok átrendeződésre utalhatnak a politikai baloldalon, ugyanis az LMP több fontos területi/demográfiai csoportban is átvette az MSZP korábbi pozícióját. Egyértelműen vezet Budapesten és a 40 év alatti korosztályokban a szocialistákkal szemben. A fővárosban a teljes népesség 19 százaléka támogatja az LMP-t, míg mindössze 11 százalék az MSZP-t. A 18-29 éves korosztályban az LMP 23, a szocialisták 3 százalékon állnak, a 30-39 éves csoport esetében pedig a két mutató 10, illetve 4 százalék.