Az EU jövője a választási reform tükrében
Az eurózóna stabilizálása és a gazdasági válság rendezése az uniós intézményrendszer megerősítését kívánja. Ez azonban nem kivitelezhető az európai képviselet reformja nélkül- jelentette ki Schöpflin György az EP-választások reformjáról tartott strasbourgi vita kapcsán. A jelentés legvitatottabb pontja egy 25 képviselői helyre kiterjedő, európai szintű választási körzet létrehozására tesz javaslatot. Mivel ez korszakhatárként is értelmezhető lépést jelentene az egyetlen közvetlenül választott európai testület történetében, a választási reformról szóló vita egyben az Európai Unió jövőjéről való eszmecsere is volt.
Dátum: 2011-07-07 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165097
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:27:58.410826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ahogyan azt Schöpflin György fideszes EP-képviselő felszólalásában elmondta, jelenleg és a közeljövőben Európának egy olyan gazdasági válsággal és annak szerteágazó hatásaival kell megküzdenie, ahol az euró jövője távolról sem nevezhető biztosítottnak, és ahol a válság megoldását jelentő eszközök kidolgozása még folyamatban van. Bármilyen formát is fog ölteni ugyanakkor a válságból történő kilábalás, ez erősebb, nem pedig gyengébb európai integrációt fog követelni. Vitathatatlan lesz annak szükségessége is, hogy a tagállamok további hatásköröket ruházzanak át az EU-ra - hívta fel a figyelmet Schöpflin. Az Európai Unió így nyert felhatalmazása viszont ennek megfelelő legitimitást és képviseletet fog kívánni, amelynek európai szinten kell megjelennie. A néppárti politikus érvelése szerint pontosan ez az, amit a páneurópai lista mellett érvelő képviselők teljesíteni kívánnak: megteremteni a kontinens állampolgárainak európai szintű képviseletét.
Az Európai Parlament választási reformjáról és a páneurópai választási körzetről folyó vita azonban nem választható el az Unió előtt álló kihívások kontextusától, a "Több, vagy kevesebb Európa?" egyre gyakrabban felmerülő dilemmájától. Noha a parlament többsége általában véve támogatja az európai integráció átfogó projektjét, ebben a kérdésben komoly nézetkülönbség áll fenn az EU rövid, illetve hosszú távú kérdéseire fókuszáló képviselők között - mondja Schöpflin. A jelentésért felelős brit képviselő ezért a néppárti frakció támogatásával a jelentés szakbizottsági szintre való visszautalását és további tárgyalását kérvényezte.