Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Átadta az igazságügyi elnökséget Navracsics Tibor

Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a lengyelországi Łódź-ban ünnepélyes körülmények között adta át az Európai Unió igazságügyi elnökségét lengyel kollégájának, Krzysztof Kwiatkowskinak - írja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium portálunkhoz csütörtökön eljuttatott közleményében.

Dátum: 2011-07-07 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:03.252049, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az átadási ceremónián Krzysztof Kwiatkowski lengyel igazságügyi miniszter gratulált a magyar elnökség sikereihez, és azt mondta, reméli, hogy a magyarok támogatásával a lengyel uniós elnökség is hasonlóan eredményes lesz, így 2011 végén elmondhatjuk majd, hogy ez egy nagyon sikeres közép-európai év volt az Európai Unióban. Hangsúlyozta, az uniós igazságügyi prioritásokat tekintve több területen a magyar elnökség eredményeire szeretnének építeni. Ilyen egyebek mellett az öröklési jog és az áldozatvédelem területe. Krzysztof Kwiatkowski külön is gratulált Navracsics Tibornak a gyermekek szexuális zaklatása elleni küzdelemben elért sikerekhez. A lengyel igazságügyi miniszter szimbolikus jelentőségűnek nevezte, hogy a magyar elnökség idején fogadták el a totalitárius rezsim áldozatairól történő megemlékezésre vonatkozó magyar kezdeményezést, és a lengyel elnökség idején kerül sor az első ilyen megemlékezésre, mert mint mondta, Közép-Európa különösen érintett ebben a témában - olvasható a tárca közleményében.

Navracsics Tibor a két nemzet közös történelmi múltjának és közös jelenlegi érdekeinek fontosságát hangsúlyozta, kiemelve: a lengyel-magyar barátságot új tartalommal kell megtölteni. A magyar igazságügyi miniszter emlékeztetett arra: a soros magyar uniós elnökség alatt Krzysztof Kwiatkowskival közösen útjára indították a Lengyel - Magyar Együttműködés 2011 programsorozatot, amelynek keretében az általa vezetett Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium már több rendezvénnyel kifejezte, milyen fontosak számára a lengyel-magyar kapcsolatok. A KIM szervezésében egyebek mellett kiállítás nyílt a Terror Háza Múzeumban Andrzej Przewoźnik emlékére, történelmi nyári tábor indul lengyel és magyar gyerekeknek a Balatonnál, és a tárca szeptembertől lengyel jogász gyakornokokat fogad.

Navracsics Tibor az eseményen egy, az elnökséget szimbolizáló hajó-kormánykereket nyújtott át lengyel kollégájának, aki fél éven át vezeti majd az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának igazságügyi formációját, majd a ceremónián a két miniszter elnökségi nyakkendőt cserélt - zárul a kommüniké.

Kapcsolódó elemek