Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fókuszban a foglalkoztatás és szolidaritás

A munkahelyteremtés kérdése, a generációk közötti szolidaritás, valamint a demográfiai kihívásokra adandó válaszok szerepelnek a középpontban a foglalkoztatásért és szociálpolitikáért felelős miniszterek informális ülésén a lengyelországi Sopotban, július 7-8-án, melyen részt vesz Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is - írja a Nemzeti Erőforrás Minisztérium csütörtöki közleményében.

Dátum: 2011-07-07 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165117
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:05.082945, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az észak-lengyelországi üdülővárosban rendezett kétnapos informális miniszteri találkozón Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter, illetve Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára képviseli Magyarországot.

Az ülés fő témája a proaktív foglalkoztatási politika hatékonyságának fokozása, illetve a generációk közötti szolidaritás kérdésköre. A miniszteri találkozó második napján úgynevezett workshopokra is sor kerül, ahol a miniszterek az európai demográfiai kihívásokra adandó válaszokat, a népesedési helyzet és a generációkon átívelő szolidaritás közötti összefüggéseket, illetve a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatos kérdéseket vitatják meg.

Lengyelország 2011. július elsején vette át a soros elnöki tisztet Magyarországtól. A lengyel elnökséggel egyben új elnökségi trió is megkezdte a munkáját, a spanyol-belga-magyar elnökségi triót a lengyel-dán-ciprusi hármas váltotta az európai közösség élén.

Kapcsolódó elemek