Szijjártó: Büszkék lehetünk az alaptörvényre
Jottányit nem engedünk a magyar emberek akaratából – szögezte le Szijjártó Péter pénteken, arra a kérdésre reagálva, hogy az Európai Parlamentben tartott szavazás eredményezhet-e módosításokat az alkotmányban. A miniszterelnök szóvivője a tv2 Mokka című műsorában kiemelte: egyetértés volt az EP valamennyi frakciója között abban, hogy a féléves EU-elnökségi teljesítményünk elismerésre méltó.
Dátum: 2011-07-08 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:15.738719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szerintem semmi jelentősége nincs annak, hogy az Európai Parlament szocialista, kommunista, zöld, liberális képviselői mit gondolnak a magyar alkotmányról – jelentette ki Szijjártó Péter azzal kapcsolatban, hogy az EP-ben szavazást tartottak arról, hogy módosítsák-e az alaptörvényt. A miniszterelnök szóvivője kiemelte: a néppárti képviselők elutasították az indítványt. Mint mondta, az Európai Néppárt parlamenti képviselőcsoportja a magyar uniós elnökség ideje alatt stabil politikai hátteret adott.
Jottányit nem engedünk a magyar emberek akaratából – szögezte le Szijjártó, arra a kérdésre reagálva, hogy az Európai Parlamentben tartott szavazás eredményezhet-e módosításokat az alkotmányban. Emlékeztetett arra, hogy volt olyan időszak, amikor diktatúra volt Magyarországon, és mások akarták rákényszeríteni az akaratukat az országra, ez azonban „már nem az a világ”. A fideszes politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az EU szerződései védik a nemzeti szuverenitásokat, és kimondják, hogy az alkotmányok elfogadása kizárólag nemzeti hatáskörbe tartozik. Büszkék lehetünk az alaptörvényünkre, mivel fontos olyan európai alapértékeket véd, mint a nemzet, a család, az emberi méltóság és a szabadság – fűzte hozzá.
A szóvivő úgy fogalmazott, abban egyetértés volt az EP valamennyi frakciója között, hogy a féléves EU-elnökségi teljesítményünk elismerésre méltó.