Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: Lehetőséget kell biztosítani a vállalkozásoknak

Még többet kell költenie az uniós tagországoknak az innovációra, mivel enélkül jelentős hátrányba kerülhetünk a világ vezető hatalmaival szemben – mondta el Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pénteken Budapesten az Eureka rendezvényén, amelyen Magyarország egy évre átvette a szervezet elnöki tisztét. A konferencián bemutatták a magyar elnökség programját, amely kiemelten kívánja kezelni a régiós együttműködések lehetőségét.

Dátum: 2011-07-08 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:18.698024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az 1985-ben létrehozott Eureka együttműködés Európa világpiaci versenyképességét hivatott biztosítani az ipari, technológiai kutatások koordinálása és összefogása révén. A projektek a piacközeli K+F-szakaszra irányulnak, a résztvevők között gyakorlatilag minden projektben találhatók vállalatok, profitorientált intézmények.

Az európai uniós elnökség után egy újabb fontos elnökséget veszünk át az Eureka „személyében” – kezdte beszédét Cséfalvay. Véleménye szerint elnökségünk egyik legfontosabb célkitűzése, hogy javítsa a vállalkozások versenyképességét az innovációs tevékenységek révén. A gazdasági válság és Ázsia fölemelkedése is azt mutatja, hogy az innováció erősítésének a hiányában nem lehetünk sikeresek – vélte Cséfalvay. Ha nem költjük legalább a költségvetések 3 százalékát a K+F-beruházásokra a kontinensen, akkor Európa le fog szakadni a világ élvonalától – tette hozzá.

A tagországoknak meg kell változtatniuk a politikájukat, és az innovációt össze kell kapcsolni azzal, hogy a piac számára eladható termékeket készítsenek – mutatott rá Cséfalvay. Az államtitkár szerint az Eurekának és benne a magyar elnökségnek ezt az irányt kell képviselnie. Úgy látja, hogy az Eurekának a teljes innovációs kört kell támogatnia, miszerint egy adott ötletnek el kell jutnia a piacon eladható termék szintjéig. „Nem szabad elfelejtkezni a kis- és középvállalkozásokról sem, és a számukra is lehetőségeket kell biztosítani a következő időszakban.” Szólt arról is, hogy a következő időszakban erősíteni kell a régiós együttműködést, ami a magyar vezetés egyik legfőbb célkitűzése.

Az EU a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyez a kutatás-fejlesztésre

Az Európai Unió a jövőben még nagyobb hangsúlyt helyez a kutatás-fejlesztésre a világban zajló, kiélezett versenyképességi és technológiai verseny miatt, az EU a 2014-2020 közötti uniós költségvetési ciklusban várhatóan 80 milliárd eurót fordít k+f projektekre - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Elmondta: Magyarország az EU-elnökség után, ez év július elsején átvette az EUREKA elnökségi feladatait egy évre. Az 25 éves szervezet olyan kormányok közötti együttműködés, amely az innovációt, az új tudásra épülő gazdasági növekedést hívatott támogatni. Az EUREKA az elmúlt 25 év alatt mintegy 4.000 projektet támogatott, a fejlesztések együttes értéke hozzávetőleg 30 milliárd eurót ér el - tette hozzá. Rámutatott: a napjainkban zajló gazdasági-pénzügyi válság és az Ázsiában, különösen Kínában tapasztalható gyors gazdasági növekedés következtében Európa versenyképessége folyamatosan gyengült.

A magyar uniós elnökség ezért egyik céljának az Európai Unió versenyképességének növelését tűzte ki, ehhez a gazdasági növekedést kell erőteljesebbé tenni, amihez elengedhetetlenül szükség van az innovációra. Európának a nemzetközi szintéren a pozíciói megőrzéséhez, jövőbeni helyzetének javításához szüksége van arra, hogy a mostaninál többet költsön kutatás-fejlesztésre - utalt rá az államtitkár. Arról szólt, hogy a k+f tevékenységbe minél jobban be kell vonni a kis- és közepes vállalkozásokat is, mert e cégeknek jelentős szerepük lehet az új munkahelyek megteremtésében.

Kérdésre válaszolva elmondta: a magyar kormány azt tervezi, hogy már a jövő év január elsejétől jelentős adókönnyítésben részesíti a kutatás-fejlesztésre nagyobb összegeket fordító cégeket. Az elképzelés az, hogy az erre fordított összegeket a cégek a fizetendő adóból írhatnák le, eddig a kutatás-fejlesztésre költött pénzeket a társasági adóból vonhatták le a vállalkozások.

Erdő Sándor, az EUREKA szervezetet irányító, úgynevezett magas szintű munkacsoport elnöke elmondta: az alapításkori 18 tagországgal szemben most 39 állam tagja a nemzetközi szervezetnek és az Európai Bizottság. Kiemelte: a magyar EUREKA elnökség alatt szeretnék felvenni Kanadát új tagországként a szervezetbe.

Kapcsolódó elemek