Fónagy: Eljött a fenntartható fejlesztés időszaka
Az európai uniós és a hazai állami forrásoknak köszönhetően eljött a fenntartható fejlődés időszaka a vasút számára is - hangsúlyozta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára pénteken a 61. Vasutasnapon, Budapesten.
Dátum: 2011-07-08 17:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:21.817307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár kijelentette: fő cél, hogy a magyar vasút szervesen illeszkedjen az európai vasúthálózathoz, a MÁV megerősödjön, versenyképessé váljon, a vasutas szakma visszanyerje rangját. Köszöntő beszédében Fónagy János emlékeztetett: a vasút másfél évszázadon át a magyar gazdaság meghatározó tényezője, a gazdasági növekedés egyik alapja volt. A MÁV-csoport központi vasutasnapi ünnepségén Fónagy János szólt arról, hogy a MÁV egyrészt a gazdaság számára kitüntetett stratégiai jelentőségű vállalat, emellett fontos a magyar vasút társadalmi súlya, és kultúraközvetítő szerepe is. Az államtitkár a vasutasközösség munkáját méltatva rámutatott, hogy a magyar vasút hatása a vidék fejlődésére, a modernizációra több szinten is jelentkezik.
A 61. Vasutas Napon 213 új, a MÁV Baross Gábor Oktatási Központjában végzett vasúti tisztet avattak, és 324 vasutasnak átadták miniszteri és a vállalati kitüntetéseket. A MÁV Zrt. elismerte a vasút tevékenységét segítő partnerek munkáját is, a kitüntetettek között az MTI gazdasági szerkesztősége "Sajtódíj a vasútért" elismerésben részesült.
A tisztavatásról kiadott MÁV Zrt. közlemény szerint a délelőtti rendezvényen köszöntötte a vasutasokat Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter és Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója is. A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a tisztavatás alkalmával elmondta, hogy végre kell hajtani az ország átszervezését. A Széll Kálmán Terv átfogó terv, elemei egymásba kapcsolódnak az adórendszertől a nyugdíjreformig. Fajsúlyos elemként jeleníti meg a közösségi közlekedés teljes megújítását, amelynek értelemszerű kiindulópontja a MÁV adósságrendezése. A miniszter kifejtette továbbá, hogy a kormány vállalja az elmúlt években felhalmozódott, a MÁV-ot gúzsba kötő adósság rendezését. A törlesztési és kamatterhek mérséklése nyithat teret a tarifa és kedvezményrendszer versenyképessé tételéhez - írja közleményében a MÁV Zrt.