Egységesítenék a közszolgálati életpályákat
A napilap a birtokába került előterjesztésre hivatkozva azt közli, hogy a tervezet csaknem 140 ezer köztisztviselő, rendvédelmi és fegyveres dolgozó, illetve hivatásos és szerződéses állományú katona életútjának egységesítéséhez szükséges konkrét kapcsolódási pontokat tartalmazza.
Dátum: 2011-07-09 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:22.920323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elképzeléseket ismertetve a Magyar Nemzet azt írta: 2014 után megvizsgálnák, hogyan lehetne összekapcsolni az illetményrendszer alapját képező illetményalap összegét a makrogazdasági tényezők - GDP, államadósság, infláció - alakulásával.
A közigazgatás munkaerőigényét főként belső erőforrásból elégítenék ki, és ehhez igazítanák a vizsgarendszereket is. Többek között "fecskeházakkal", családbarát munkahelyekkel, kedvezményes üdüléssel tennék vonzóvá a közszolgálati hivatást, de bevezetnék a kutatói céljuttatás intézményét is.