Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rend, fegyelem


Dátum: 2011-07-09 11:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165168
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:23.655651, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


: A germán ősember nagyon hatékonyan, fáradhatatlanul és kétségek nélkül rohangászott négykézláb, de nem látott túl a magas füvön. A magyar ősember azt mondta: az ördögöt fogok én esztelenül rohangászni, inkább fölállok, és körülnézek, hol a cél. Erre a német rászólt: hülye vagy, akkor elesel. De a magyar ősember felállt, és nem esett el. Ezután már mindannyian két lábon közlekedtek, és cipelték a mamutot. A német ötször annyi terhet elvitt. Azt mondta a magyar ősember: mi a fenének cipeljem, inkább szerkesztek egy kereket, csinálok kocsit, és azon viszem.

Kapcsolódó elemek