Háromezer tonna rózsasziromból egy kiló olaj
Az illatszerek fontos alkotóelemének számító rózsaolaj egykori vezető termelője, Bulgária újra növelni kezdte exportját: a termelés felfutásának köszönhetően mintegy 30 százalékkal emelkedett a kiszállított alapanyag mennyisége. Már csaknem befejeződött a rózsaszirmok gyűjtése, és a bolgár illetékesek szerint a kinyert rózsaolaj mennyisége a tavalyi 6-700 kilogrammról 900 kilogrammra nő - a kedvező időjárás és a nagyobb termőterület eredményeképpen.
Dátum: 2003-06-12 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11602
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:27.977798, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rózsaszirmokból erőteljes desztillálás után nyerik ki azt az esszenciát. amelyet a világ leghíresebb illatszergyártóinak szállítanak; vevőik között olyan nevek szerepelnek, mint Yves Saint Laurent, Christian Dior, Chanel és Estee Lauder. Csaknem a teljes mennyiség exportra kerül az Egyesült Államokba, Franciaországba, Németországba, Svájcba, Ausztriába, Hollandiába, Japánba és néhány arab országba. A tavalyi év kedvezőtlen időjárás okozta gyenge termése után nő a kereslet. Az ágazat az elmúlt években válságban volt, a rózsakertek termelése meredeken csökkent azoknak a gazdasági nehézségeknek a hatására, amelyek a bolgár gazdaság átalakulásával, a piacgazdaság kiépítésével jártak együtt. A 90-es években Bulgária részesedése a világpiacon a 80-as években még meglévő 70 százalékról 30 százalékra zuhant.
Az idei termelés mennyisége a fellendülés ellenére is jócskán elmarad az 1989 előtti kétmillió tonnás szinttől. Bulgáriában jelenleg 1800 hektár a rózsakertek területe, amit a termelők tervei szerint évente 200 hektárral kívánnak növelni. A feldolgozó üzemeknek mintegy 3000 tonna rózsasziromra van szükségük egy kilogramm olaj előállításához; nem csoda, hogy annak ára 4000 dollár/kilogramm felett alakul. A bolgár rózsaolaj egyébként drágább, mint a versenytársaké, a török, marokkói, kínai termelőké, mert minősége jobb azokénál.
MTI - fidesz.hu