Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új Széchenyi Terv: eddig 4990 pályázatot nyújtottak be

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) kiírásaira július elejéig 4990 pályázatot nyújtottak be, 565,7 milliárd forint támogatási igénnyel – közölte az MTI érdeklődésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Dátum: 2011-07-10 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165189
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:31.379415, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A július 4-i adatok szerint magasan a legnépszerűbbek a Vállalkozásfejlesztési Program felhívásai 2903 beadott pályázattal, 127,8 milliárd forint támogatási igénnyel, ezt követi a Zöldgazdaság-fejlesztési Program, ebben az esetben 1077 pályázatot nyújtottak be az érdeklődők. A mikro-, kis- és középvállalkozások az Új Széchenyi-terv keretében beadott pályázatok 72,3 százalékát nyújtották be, az általuk igényelt támogatás 12,3 százalékot tesz ki.

Az NFÜ adatai szerint az ÚSZT kiírásaira benyújtott pályázatból 1206 rendelkezik támogatói döntéssel, a megítélt támogatás 121,6 milliárd forint. A következő hetekben újabb kiírások beadási határideje nyílik meg, többi között a társadalmi, a regionális és az gazdasági operatív programokban.

Kapcsolódó elemek