A többségi modell is demokratikus
Dátum: 2011-07-11 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:35.334142, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
: Orbán Viktor legjelentősebbb szemléletbeli innovációja második kormányának kapcsán az volt, hogy a 2008-ban megbukott neoliberalizmus tanulságait levonva világosan kimondta: a megbukott piaci szereplők államhoz fordulása az egész nyugati féltekén azt igazolja, a kormányzás egyetlen vezérelvének annak kell lennie, hogy stabil, lehetőleg erős államot építsen, amelyik anyagilag lehetőleg független, s ebből következően fenntartható belső struktúrákkal bírjon. Ha ebből az aspektusból vizsgáljuk az elmúlt egy esztendőt vagy a legutóbbi fél évet, akkor tényszerűen állapíthatjuk meg, hogy a rendszerváltozás húsz esztendejében a magyar állam szuverenitásának helyreállításáért a legtöbb munkát az első Orbán-kormány végezte.