Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A statisztika cáfolja a drasztikus orvoselvándorlást!

Nem igaz az az állítás, miszerint ebben az esztendőben sokkal többen távoztak volna külföldre, mint korábban: a növekedés összességében nem éri el az 1 százalékot sem – olvasható a Nefmi közleményében.


Dátum: 2011-07-11 15:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:41.235100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mint írják, mindössze hat fővel több egészségügyben dolgozó kért hatósági bizonyítványt külföldi munkavállaláshoz az év első felében, mint tette ezt tavaly, ugyanebben az időszakban. 2010 első félévében 753-an, míg az idei esztendő első hat hónapjában 759-en keresték fel az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalt hatósági bizonyítvány kérelmezése céljából. A 759 fő közül 469 orvos, 74 fogorvos, 15 gyógyszerész, 135 ápoló, 3 szülésznő és 63 egyéb végzettségű egészségügyi dolgozó. Az egyes szakterületeket külön vizsgálva ettől kisebb eltérések lehetnek.

Növekedett ugyanakkor azoknak a száma – olvasható a közleményben -, akik külföldön szerzett egészségügyi szakképesítésük elismertetését kérték, annak érdekében, hogy Magyarországon gyógyíthassanak. 2011 első félévében 77-en kértek ehhez szükséges engedélyt, míg 2010 ugyanezen időszakában 53-an, 2009 első hat hónapjában 67, 2008. január és július között pedig mindössze 39 fő volt ugyanez a szám. Ebbe a körbe beletartoznak azok is, akik külföldi szakképzés után jöttek vissza és azok is, akik bevándoroltak Magyarországra.

Az EEKH állítja ki az egészségügyi oklevelek, bizonyítványok külföldi elismertetéséhez és a külföldi regisztráció megszerzéséhez szükséges hatósági bizonyítványokat. Az ezekre vonatkozó adatokat a hivatal internetes oldalán (

) féléves bontásban publikálja is – mutat rá a Nefmi. Kiemelik: a kiadott hatósági bizonyítványok száma ugyanakkor nem mutatja meg egyértelműen, hogy hány egészségügyi dolgozó került ki ténylegesen a magyar ellátórendszerből, s végez külföldön egészségügyi tevékenységet, mivel nincs arról visszajelzés, hogy a kiadott hatósági bizonyítványok hány százalékát használták fel ténylegesen. Így elképzelhető, hogy nem mindenki ment el valóban dolgozni külföldre, aki kért ilyen igazolást. Ezen hatósági bizonyítványok csupán a migrációs szándék mérésére alkalmasak – zárul a dokumentum.

Kapcsolódó elemek