Szankcionálják a béremelést nem teljesítő vállalatokat
Rendeletben határozhatja meg a kormány a bruttó 300 ezer forint alatt keresők nettó munkabérének megőrzéséhez szükséges béremelés elvárt mértékét. Azok a vállalatok, amelyek a béremelést nem hajtják végre, nem tehetnek ajánlatot közbeszerzési eljárásban, nem kaphatnak támogatást a központi költségvetésből és az elkülönített állami pénzalapokból. Köztestületté válik a Magyar Művészeti Akadémia, elfogadták az új honvédelmi törvényt, sarkalatos törvénybe foglalták a köztársasági elnök jogállását, átalakulhat a Kossuth tér, változnak a földügyi törvények, szigorúbban büntetik a futballhuligánokat, januártól új közbeszerzési törvény lép hatályba, szeptembertől fizetendő a chipsadó.
Dátum: 2011-07-11 15:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:43.077718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Országgyűlés hétfőn 244 szavazattal, 86 ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző törvények módosítását, amelyet hat kormánypárti képviselő kezdeményezett.
A módosítással a munkaügyi ellenőrzés a jövőben arra is kiterjedhet, hogy a béremelés elvárt mértékét a cégek teljesítették-e. Ugyanakkor nem állapítható meg mulasztás, ha a munkáltató igazolja, hogy az érintett munkavállalók legalább kétharmadának bérét az elvárt mértékben megemelte. A törvény 2012. január 1-jén lép hatályba és két évig marad érvényben úgy, hogy hatályon kívül helyezése nem érinti a jogsértés megállapításáról hozott határozatok miatti jogkövetkezmények végrehajtását.

Az Országgyűlés hétfőn 296 igen szavazattal, 48 nem szavazat mellet mellett elfogadta a Magyar Művészeti Akadémia köztestületként való működéséről szóló törvényjavaslatot. A jogszabály értelmében a köztársasági elnök is megerősíti majd tisztségében a Magyar Művészet Akadémia (MMA) elnökét. A művészeti akadémiát rendes, levelező, tiszteleti és pártoló tagok alkotják. A testület közgyűlésében legfeljebb 200 rendes tag lehet. A művészeti akadémia a központi költségvetésben önálló fejezetet alkot. A törvény a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba, ezt követően 120 napon belül kell az MMA alakuló közgyűlését megtartani. Ezen az 1992. január 31-én alapított Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagjai vehetnek részt, ha ezen szándékukat kinyilvánítják.
Elfogadták az új honvédelmi törvényt
Az Országgyűlés hétfőn - a nyári szünet előtti utolsó ülésén - elfogadta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló új törvényt. A sarkalatos jogszabály az új alaptörvénnyel egy időben, 2012. január elsején lép életbe. A képviselők 295 igen szavazattal, 46 nem ellenében fogadták el az új jogszabály minősített többséget igénylő részeit, míg a további, egyszerű többséget igénylő rendelkezések ugyanennyi igen voks mellett 47 ellenszavazatot kaptak.Az új honvédelmi törvény egyebek mellett az önkéntes tartalékosi rendszer fenntartásának, a fegyver nélküli katonai szolgálat visszaállításának, valamint a polgári védelmi kötelezettség kettős célú teljesítésének jogi kereteit alakította ki. Az új jogszabály szerint nem hívható be katonai szolgálatra - mások mellett - az a hadköteles, aki 18. életévét még nem töltötte be, katonai szolgálatra alkalmatlan, vagy aki saját háztartásában legalább három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Ugyancsak felmentést kap a szolgálat alól, aki a vele közös háztartásban élő kiskorú gyermekét egyedül tartja el, vagy az a hadköteles, aki már a megelőző évben betöltötte 40. életévét.
Az Országgyűlés hétfőn - a nyári szünet előtti utolsó ülésén - elfogadta a honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló új törvényt. A sarkalatos jogszabály az új alaptörvénnyel egy időben, 2012. január elsején lép életbe. A képviselők 295 igen szavazattal, 46 nem ellenében fogadták el az új jogszabály minősített többséget igénylő részeit, míg a további, egyszerű többséget igénylő rendelkezések ugyanennyi igen voks mellett 47 ellenszavazatot kaptak.
Az új honvédelmi törvény egyebek mellett az önkéntes tartalékosi rendszer fenntartásának, a fegyver nélküli katonai szolgálat visszaállításának, valamint a polgári védelmi kötelezettség kettős célú teljesítésének jogi kereteit alakította ki. Az új jogszabály szerint nem hívható be katonai szolgálatra - mások mellett - az a hadköteles, aki 18. életévét még nem töltötte be, katonai szolgálatra alkalmatlan, vagy aki saját háztartásában legalább három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Ugyancsak felmentést kap a szolgálat alól, aki a vele közös háztartásban élő kiskorú gyermekét egyedül tartja el, vagy az a hadköteles, aki már a megelőző évben betöltötte 40. életévét.
Sarkalatos törvénybe foglalták a köztársasági elnök jogállását
Az Országgyűlés hétfőn kétharmados többséggel sarkalatos törvénybe foglalta a köztársasági elnök jogállását. Az új szabályozás értelmében az államfőnek - a parlamenti képviselőkhöz hasonlóan - évente vagyonnyilatkozatot kell benyújtania a Háznak. A parlament 271 igen szavazattal, 75 nem ellenében fogadta el a kormány által benyújtott, az új alaptörvényhez illeszkedő előterjesztés minősített többséget igénylő részét, míg a fennmaradó rendelkezések 273 igen és 40 nem szavazatot kaptak, 37 tartózkodás mellett.A jövő év január 1-jén életbe lépő sarkalatos törvény egyebek mellett rendelkezik az államfő tiszteletdíjának, személyi védelmének, valamint lemondásának és tartós akadályoztatásának, illetve hivatalának részletszabályairól.
Az Országgyűlés hétfőn kétharmados többséggel sarkalatos törvénybe foglalta a köztársasági elnök jogállását. Az új szabályozás értelmében az államfőnek - a parlamenti képviselőkhöz hasonlóan - évente vagyonnyilatkozatot kell benyújtania a Háznak. A parlament 271 igen szavazattal, 75 nem ellenében fogadta el a kormány által benyújtott, az új alaptörvényhez illeszkedő előterjesztés minősített többséget igénylő részét, míg a fennmaradó rendelkezések 273 igen és 40 nem szavazatot kaptak, 37 tartózkodás mellett.
A jövő év január 1-jén életbe lépő sarkalatos törvény egyebek mellett rendelkezik az államfő tiszteletdíjának, személyi védelmének, valamint lemondásának és tartós akadályoztatásának, illetve hivatalának részletszabályairól.
A parlament hétfői döntése értelmében 2014. május 31-ig át kell alakítani a budapesti Kossuth Lajos teret, amely így visszakaphatja 1944 előtti "képzőművészeti arculatát", a kormánynak pedig ugyaneddig az időpontig ki kell költöznie az Országház épületéből. Az ezt rögzítő országgyűlési határozati javaslatot 253 igen, 92 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el a Ház. Az előterjesztésről történő szavazás előtt a képviselők név szerinti szavazással elutasították a Jobbik azon módosító indítványát, amely belefoglalta volna a javaslatba az Országház északi végénél lévő Károlyi Mihály-szobor és a Szabadság téri szovjet emlékmű mielőbbi eltávolítását.
Változnak a földügyi törvények
A Nemzeti Földalap a kincstári vagyon része, a kisajátított földek nem kerülnek automatikusan a Nemzeti Földalapba - egyebek mellett ezt tartalmazza a földügyi tárgyú törvények módosítása, amelyet hétfőn fogadott el a parlament. A törvényt a parlament mezőgazdasági bizottsága nyújtotta be és augusztus 1-jén lép hatályba. Az Országgyűlés 306 igen szavazattal, 37 ellenében hagyta jóvá azt, az indítványt csak az MSZP frakciója nem támogatta. A jogszabály alapján a Nemzeti Földalap felett a tulajdonosi jogokat az agrárpolitikáért felelős miniszter gyakorolja, de nem közvetlenül, hanem a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) útján. Polgári jogviszonyokban - így polgári perben is - az államot az NFA képviseli.A törvénymódosítás kimondja, hogy az állam javára kisajátított föld nem kerül automatikusan a Nemzeti Földalapba. Ez csak akkor történik meg, ha a kisajátítás célja természetvédelem, vízgazdálkodási beruházás, fenntartható erdőgazdálkodás vagy közérdekű erdőtelepítés volt. Egy további változás a termőföld ajándékozásához kapcsolódik: termőföldet csak közeli hozzátartozónak, közalapítványnak, önkormányzatnak, egyháznak és az államnak lehet ajándékozni. A családi gazdaságokat erősíti az a szabály, amely a családi gazdálkodók körébe beveszi annak a gazdálkodó testvérét is, aki a gazdálkodó halála esetén így továbbviheti a gazdaságot. A módosítás alapján az olyan állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet, amely főtevékenységként mezőgazdasági termelést folytat, pályázat nélkül juthat termőföldhöz. Ugyanígy vásárolhat földet az a cég, amelynek a föld nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásához szükséges. A kiemelt jelleget azonban kormányrendeletnek kell kimondania.
A Nemzeti Földalap a kincstári vagyon része, a kisajátított földek nem kerülnek automatikusan a Nemzeti Földalapba - egyebek mellett ezt tartalmazza a földügyi tárgyú törvények módosítása, amelyet hétfőn fogadott el a parlament. A törvényt a parlament mezőgazdasági bizottsága nyújtotta be és augusztus 1-jén lép hatályba. Az Országgyűlés 306 igen szavazattal, 37 ellenében hagyta jóvá azt, az indítványt csak az MSZP frakciója nem támogatta. A jogszabály alapján a Nemzeti Földalap felett a tulajdonosi jogokat az agrárpolitikáért felelős miniszter gyakorolja, de nem közvetlenül, hanem a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) útján. Polgári jogviszonyokban - így polgári perben is - az államot az NFA képviseli.
A törvénymódosítás kimondja, hogy az állam javára kisajátított föld nem kerül automatikusan a Nemzeti Földalapba. Ez csak akkor történik meg, ha a kisajátítás célja természetvédelem, vízgazdálkodási beruházás, fenntartható erdőgazdálkodás vagy közérdekű erdőtelepítés volt. Egy további változás a termőföld ajándékozásához kapcsolódik: termőföldet csak közeli hozzátartozónak, közalapítványnak, önkormányzatnak, egyháznak és az államnak lehet ajándékozni. A családi gazdaságokat erősíti az a szabály, amely a családi gazdálkodók körébe beveszi annak a gazdálkodó testvérét is, aki a gazdálkodó halála esetén így továbbviheti a gazdaságot. A módosítás alapján az olyan állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezet, amely főtevékenységként mezőgazdasági termelést folytat, pályázat nélkül juthat termőföldhöz. Ugyanígy vásárolhat földet az a cég, amelynek a föld nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásához szükséges. A kiemelt jelleget azonban kormányrendeletnek kell kimondania.
Szigorúbban büntetik a futballhuligánokat
Két évig tartó szabadságvesztéssel sújthatók szeptembertől a futballhuligánok, a sportrendezvényekről nemcsak a helyszínen, hanem az odautazás, illetve a hazaút alatt randalírozókat is kitilthatják - döntött az Országgyűlés hétfőn, bűncselekménnyé nyilvánítva a sporthuliganizmust. Pintér Sándor arra hivatkozva kezdeményezte ezt, hogy a tíz éve hatályos szabályozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a futballmeccseken elszaporodott szurkolói rendbontások kedvezőtlenül befolyásolják a nézőszámot és ebből adódóan a csapatok bevételeit. A belügyminiszter előterjesztésének minősített többséget igénylő rendelkezéseit a kormánypártok támogatásával, 250 igen szavazattal, 91 nem ellenében fogadta el a parlament.A büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a jövőben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki sportrendezvényen a létesítmény nézőktől elzárt területére jogosulatlanul belép - azaz például beszalad a pályára -, vagy oda bármit bedob. Három évig terjedő büntetés jár, ha a rendbontást csoportosan, felfegyverkezve vagy különös visszaesőként követik el. Az elkövetők őrizetbe vehetők, előzetes letartóztatásuk elrendelhető. Változás, hogy nemcsak a sportrendezvényen, hanem az odautazás és az onnan való távozás során elkövetett bűncselekmény és szabálysértés is járhat majd a stadionból való kitiltással, ami önálló és mellékbüntetés is lehet. A sportrendészeti nyilvántartás hatálya alá tartozók nevét és adatait a rendőrség kezeli - és adja tovább a sportrendezvények szervezőinek, rendezőinek, illetve a jegyértékesítést végzőknek -, a lajstromban feltüntetve, hogy az érintetteket mely sportlétesítményekből és rendezvényektől tiltották el.
A legtöbb módosítás a sporttörvényt érinti, így a szakszövetségek kötelesek megalkotni a sportrendezvényeik biztonságos lebonyolításához szükséges előírásokat tartalmazó szabályzatot; ennek hiányában, vagy ha nem szereznek neki érvényt, állami támogatásuk felfüggeszthető, visszavonható. A labdarúgó-szövetség és az egyesületek emellett kötelesek biztonsági referenst alkalmazni, a - például a szurkolótáborok elkülönítéséhez - szükséges műszaki és biztonsági intézkedéseket ugyanakkor a rendőrség határozza meg. Emellett az Országos Rendőr-főkapitányságon újra létrejön a sportrendezvényeket biztonsági szempontból minősítő bizottság.
Változnak a fokozott, illetve a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvények biztosítására vonatkozó előírások is. Az előbbiek esetében a szervező 15 nappal korábban köteles felkérni az illetékes rendőrkapitányságot, hogy térítés ellenében működjön közre a sportlétesítményen belüli rend fenntartásában, ugyanakkor a kiemelt kockázatú sportrendezvények biztosítását a rendőrség közfeladatként végzi. Szerepel a jogszabályban az is, hogy a nézők a sportesemény helyszínére csak akkor léphetnek be, ha vállalják, hogy felszólításra igazolják személyazonosságukat, és ha tudomásul veszik, hogy a rendezvény alatt kép- és hangfelvétel készíthető róluk. A fokozott és kiemelt kockázatú labdarúgó-mérkőzéseken kötelező beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervezők csak névre szóló jegyet, bérletet értékesíthetnek, illetve klubkártya kiváltását tehetik kötelezővé. Ezen kívül a rendező a normál kockázatú sportrendezvény ideje alatt jogosult, a fokozott és a kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzés alatt köteles a résztvevők azonosítását lehetővé tévő felvételt készíteni a helyszínen, a beléptetésre váró szurkolók által elfoglalt helyen és a nézőknek kijelölt parkolókban úgy, ahogy a rendőrség előírja. A rendezők a kamera képeit 72 óráig, a rendőrség kérésére 30 napig kötelesek megőrizni. Az öt jogszabályt érintő változások legtöbbje szeptember 1-jén lép hatályba.
Két évig tartó szabadságvesztéssel sújthatók szeptembertől a futballhuligánok, a sportrendezvényekről nemcsak a helyszínen, hanem az odautazás, illetve a hazaút alatt randalírozókat is kitilthatják - döntött az Országgyűlés hétfőn, bűncselekménnyé nyilvánítva a sporthuliganizmust.
Pintér Sándor arra hivatkozva kezdeményezte ezt, hogy a tíz éve hatályos szabályozás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a futballmeccseken elszaporodott szurkolói rendbontások kedvezőtlenül befolyásolják a nézőszámot és ebből adódóan a csapatok bevételeit. A belügyminiszter előterjesztésének minősített többséget igénylő rendelkezéseit a kormánypártok támogatásával, 250 igen szavazattal, 91 nem ellenében fogadta el a parlament.
A büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával a jövőben két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, aki sportrendezvényen a létesítmény nézőktől elzárt területére jogosulatlanul belép - azaz például beszalad a pályára -, vagy oda bármit bedob. Három évig terjedő büntetés jár, ha a rendbontást csoportosan, felfegyverkezve vagy különös visszaesőként követik el. Az elkövetők őrizetbe vehetők, előzetes letartóztatásuk elrendelhető. Változás, hogy nemcsak a sportrendezvényen, hanem az odautazás és az onnan való távozás során elkövetett bűncselekmény és szabálysértés is járhat majd a stadionból való kitiltással, ami önálló és mellékbüntetés is lehet. A sportrendészeti nyilvántartás hatálya alá tartozók nevét és adatait a rendőrség kezeli - és adja tovább a sportrendezvények szervezőinek, rendezőinek, illetve a jegyértékesítést végzőknek -, a lajstromban feltüntetve, hogy az érintetteket mely sportlétesítményekből és rendezvényektől tiltották el.
A legtöbb módosítás a sporttörvényt érinti, így a szakszövetségek kötelesek megalkotni a sportrendezvényeik biztonságos lebonyolításához szükséges előírásokat tartalmazó szabályzatot; ennek hiányában, vagy ha nem szereznek neki érvényt, állami támogatásuk felfüggeszthető, visszavonható. A labdarúgó-szövetség és az egyesületek emellett kötelesek biztonsági referenst alkalmazni, a - például a szurkolótáborok elkülönítéséhez - szükséges műszaki és biztonsági intézkedéseket ugyanakkor a rendőrség határozza meg. Emellett az Országos Rendőr-főkapitányságon újra létrejön a sportrendezvényeket biztonsági szempontból minősítő bizottság.
Változnak a fokozott, illetve a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvények biztosítására vonatkozó előírások is. Az előbbiek esetében a szervező 15 nappal korábban köteles felkérni az illetékes rendőrkapitányságot, hogy térítés ellenében működjön közre a sportlétesítményen belüli rend fenntartásában, ugyanakkor a kiemelt kockázatú sportrendezvények biztosítását a rendőrség közfeladatként végzi. Szerepel a jogszabályban az is, hogy a nézők a sportesemény helyszínére csak akkor léphetnek be, ha vállalják, hogy felszólításra igazolják személyazonosságukat, és ha tudomásul veszik, hogy a rendezvény alatt kép- és hangfelvétel készíthető róluk. A fokozott és kiemelt kockázatú labdarúgó-mérkőzéseken kötelező beléptető rendszer alkalmazása esetén a szervezők csak névre szóló jegyet, bérletet értékesíthetnek, illetve klubkártya kiváltását tehetik kötelezővé. Ezen kívül a rendező a normál kockázatú sportrendezvény ideje alatt jogosult, a fokozott és a kiemelt biztonsági kockázatú mérkőzés alatt köteles a résztvevők azonosítását lehetővé tévő felvételt készíteni a helyszínen, a beléptetésre váró szurkolók által elfoglalt helyen és a nézőknek kijelölt parkolókban úgy, ahogy a rendőrség előírja. A rendezők a kamera képeit 72 óráig, a rendőrség kérésére 30 napig kötelesek megőrizni. Az öt jogszabályt érintő változások legtöbbje szeptember 1-jén lép hatályba.
Elvonták a stabilitási tartalék részeként zárolt összegeket
Az idei költségvetés módosításával végleg elvonták a stabilitási tartalék részeként korábban zárolt összegeket, 182,1 milliárd forinttal csökken a költségvetési fejezetek ez évi előirányzata; a tervezett hiány mértékét nem érinti a zárolás. Az Országgyűlés hétfőn 244 igen és 82 nem szavazat mellett fogadta el a 2011. évi költségvetés módosítását. A nemzetgazdasági miniszter által előterjesztett javaslat indoklása szerint az évközi gazdasági folyamatok áttekintése során világossá vált, hogy az adóbevételek elmaradhatnak a tervezettől, ezen felül egyes kiadási előirányzatok teljesülése is meghaladhatja a költségvetési törvényben jóváhagyott összeget.
Összeült az alkotmányügyi bizottság, szünetel a határozathozatalA közfoglalkoztatási és az egyházügyi törvényjavaslathoz benyújtandó, zárószavazás előtti módosító indítványok miatt hétfőn kora este összeült a parlament alkotmányügyi bizottsága, ezért amíg a testület tanácskozik szünetel az Országgyűlés plenáris ülése. A két törvényjavaslatról még hétfőn dönteni fog a Ház. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy az egyházügyi törvényt strukturálisan módosítja még hétfőn az alkotmányügyi bizottság. A testület tagjai jelenleg arra várnak, hogy kézhez kapják az egyházügyi törvényhez benyújtandó, zárószavazás előtti módosító javaslatot.
Elvonták a stabilitási tartalék részeként zárolt összegeket
Az idei költségvetés módosításával végleg elvonták a stabilitási tartalék részeként korábban zárolt összegeket, 182,1 milliárd forinttal csökken a költségvetési fejezetek ez évi előirányzata; a tervezett hiány mértékét nem érinti a zárolás. Az Országgyűlés hétfőn 244 igen és 82 nem szavazat mellett fogadta el a 2011. évi költségvetés módosítását. A nemzetgazdasági miniszter által előterjesztett javaslat indoklása szerint az évközi gazdasági folyamatok áttekintése során világossá vált, hogy az adóbevételek elmaradhatnak a tervezettől, ezen felül egyes kiadási előirányzatok teljesülése is meghaladhatja a költségvetési törvényben jóváhagyott összeget.
Összeült az alkotmányügyi bizottság, szünetel a határozathozatal
A közfoglalkoztatási és az egyházügyi törvényjavaslathoz benyújtandó, zárószavazás előtti módosító indítványok miatt hétfőn kora este összeült a parlament alkotmányügyi bizottsága, ezért amíg a testület tanácskozik szünetel az Országgyűlés plenáris ülése. A két törvényjavaslatról még hétfőn dönteni fog a Ház. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője korábban azt mondta, hogy az egyházügyi törvényt strukturálisan módosítja még hétfőn az alkotmányügyi bizottság. A testület tagjai jelenleg arra várnak, hogy kézhez kapják az egyházügyi törvényhez benyújtandó, zárószavazás előtti módosító javaslatot.
Januártól új közbeszerzési törvény lép hatályba
A parlament elfogadta az új, a jelenleginél rövidebb, a részletszabályokat mellőző, közbeszerzési törvényt. A Közbeszerzések Tanácsának neve Közbeszerzési Hatóságra változik, de azt egy módosító indítvánnyal nem kormányhivatalként határozzák meg, hanem az Országgyűlés alá rendelik. A törvényt a Ház 250 igennel, 88 nem ellenében szavazta meg hétfőn.A jogszabály bevezetőben kiemeli, hogy az ajánlatkérők, illetve a gazdasági szereplők - az ajánlattevők - jóhiszeműen, tisztességesen kötelesek eljárni, és a jogaikat csak rendeltetésszerűen gyakorolhatják. Közbeszerzést lehet, illetve kell kiírni árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, továbbá építési- és szolgáltatási koncesszióra. Nem kell alkalmazni a törvényt azoknál a beszerzéseknél, amelyek az ország biztonságát érintik. A közbeszerzés értékének vagy az uniós, vagy pedig a nemzeti értékhatárt kell elérnie, ez alatt nem kötelező az ajánlati felhívás közzététele. Az előbbit az Európai Bizottság teszi közzé, míg a nemzeti értékhatárt a mindenkori költségvetési törvény tartalmazza. A kormány az általa felügyelt területeken központosított közbeszerzést rendelhet el, és az Egészségbiztosítás Alapból finanszírozott szervezeteknél is alkalmazható a központosított közbeszerzés.
Az ajánlatkérőknek a hirdetményeket elektronikus úton kell megküldeniük a Közbeszerzési Hatóságnak. Az ajánlatkérők a szerződés teljesülésétől számított öt évig kötelesek megőrizni a közbeszerzések dokumentumait.
A törvény részletezi az uniós és a nemzeti értékhatárt meghaladó eljárások típusait, illetve azok részletszabályait is tartalmazza. Például az ajánlatkérő kiírhatja a közbeszerzést akkor is, ha ahhoz támogatásból igényelt forrást, de erre a felhívásban fel kell hívni az ajánlattevők figyelmét. A közbeszerzési törvények örök témája az, hogy mennyi pénzt kérhet az ajánlatkérő a dokumentációért. Az új törvény a dokumentáció előállításának és az ajánlattevők részére történő eljuttatásának a költségét határozza meg alapnak. Visszajár a dokumentáció ellenértéke akkor, ha az ajánlatkérő visszavonja a felhívást, ha az eljárás eredménytelen, vagy pedig ha az ajánlatkérő az ajánlati kötöttség végéig nem hirdet eredményt.
Nem lehet ajánlattevő az, aki 2010. szeptember 15. után kötött szerződés alapján az alvállalkozójának a szerződött díj több mint 10 százalékával tartozik, vagy a fizetési késedelme meghaladja a 15 napot. Ugyancsak kizárt az ajánlattevők sorából az, aki korábbi közbeszerzésen hamis adatot szolgáltatott. Az ajánlatok értékelési szempontjai a régiek: vagy a legolcsóbb, vagy pedig az összességében legelőnyösebb ajánlat lehet a nyertes.
A törvény három esetet sorol fel a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó szerződések semmisségére. Ezek: ha mellőzték a kötelező közbeszerzést, ha hirdetmény nélküli tárgyalásos szerződést folytattak le, holott nem álltak fenn annak a feltételei, végül pedig ha a szerződéskötési moratórium alatt kötötték meg a szerződést. A jogorvoslati beadványokat továbbra is - három biztosból álló tanácsban - a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) bírálja el. A döntőbizottság előzetes döntéshozatalt kérhet az Európai Bíróságtól. A jogegység biztosítására a valamennyi biztost magába foglaló összkollégium működik a KDB keretében. A döntőbizottság határozatai ellen jogorvoslattal lehet élni a bíróságnál.
A végszavazás előtt az alkotmányügyi bizottság kormányhivatalból az Országgyűlés alá rendelt szervezetként határozta meg a Közbeszerzési Hatóságot, amely a Közbeszerzések Tanácsának utódja lett. Az indok az, hogy a kormány maga is aktív szereplője a közbeszerzési piacnak, így a felügyelő szervezet nem járhatna el pártatlanul, ha kormányhivatalként működne.
A Közbeszerzési Hatóság keretében működik ezután a Tanács, amely továbbra is az állam, az ajánlatkérők és az ajánlattevők képviselőiből áll. A Tanács választja meg a Hatóság elnökét, mégpedig öt évre.
A parlament elfogadta az új, a jelenleginél rövidebb, a részletszabályokat mellőző, közbeszerzési törvényt. A Közbeszerzések Tanácsának neve Közbeszerzési Hatóságra változik, de azt egy módosító indítvánnyal nem kormányhivatalként határozzák meg, hanem az Országgyűlés alá rendelik. A törvényt a Ház 250 igennel, 88 nem ellenében szavazta meg hétfőn.
A jogszabály bevezetőben kiemeli, hogy az ajánlatkérők, illetve a gazdasági szereplők - az ajánlattevők - jóhiszeműen, tisztességesen kötelesek eljárni, és a jogaikat csak rendeltetésszerűen gyakorolhatják. Közbeszerzést lehet, illetve kell kiírni árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésére, továbbá építési- és szolgáltatási koncesszióra. Nem kell alkalmazni a törvényt azoknál a beszerzéseknél, amelyek az ország biztonságát érintik. A közbeszerzés értékének vagy az uniós, vagy pedig a nemzeti értékhatárt kell elérnie, ez alatt nem kötelező az ajánlati felhívás közzététele. Az előbbit az Európai Bizottság teszi közzé, míg a nemzeti értékhatárt a mindenkori költségvetési törvény tartalmazza. A kormány az általa felügyelt területeken központosított közbeszerzést rendelhet el, és az Egészségbiztosítás Alapból finanszírozott szervezeteknél is alkalmazható a központosított közbeszerzés.
Az ajánlatkérőknek a hirdetményeket elektronikus úton kell megküldeniük a Közbeszerzési Hatóságnak. Az ajánlatkérők a szerződés teljesülésétől számított öt évig kötelesek megőrizni a közbeszerzések dokumentumait.
A törvény részletezi az uniós és a nemzeti értékhatárt meghaladó eljárások típusait, illetve azok részletszabályait is tartalmazza. Például az ajánlatkérő kiírhatja a közbeszerzést akkor is, ha ahhoz támogatásból igényelt forrást, de erre a felhívásban fel kell hívni az ajánlattevők figyelmét. A közbeszerzési törvények örök témája az, hogy mennyi pénzt kérhet az ajánlatkérő a dokumentációért. Az új törvény a dokumentáció előállításának és az ajánlattevők részére történő eljuttatásának a költségét határozza meg alapnak. Visszajár a dokumentáció ellenértéke akkor, ha az ajánlatkérő visszavonja a felhívást, ha az eljárás eredménytelen, vagy pedig ha az ajánlatkérő az ajánlati kötöttség végéig nem hirdet eredményt.
Nem lehet ajánlattevő az, aki 2010. szeptember 15. után kötött szerződés alapján az alvállalkozójának a szerződött díj több mint 10 százalékával tartozik, vagy a fizetési késedelme meghaladja a 15 napot. Ugyancsak kizárt az ajánlattevők sorából az, aki korábbi közbeszerzésen hamis adatot szolgáltatott. Az ajánlatok értékelési szempontjai a régiek: vagy a legolcsóbb, vagy pedig az összességében legelőnyösebb ajánlat lehet a nyertes.
A törvény három esetet sorol fel a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó szerződések semmisségére. Ezek: ha mellőzték a kötelező közbeszerzést, ha hirdetmény nélküli tárgyalásos szerződést folytattak le, holott nem álltak fenn annak a feltételei, végül pedig ha a szerződéskötési moratórium alatt kötötték meg a szerződést. A jogorvoslati beadványokat továbbra is - három biztosból álló tanácsban - a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) bírálja el. A döntőbizottság előzetes döntéshozatalt kérhet az Európai Bíróságtól. A jogegység biztosítására a valamennyi biztost magába foglaló összkollégium működik a KDB keretében. A döntőbizottság határozatai ellen jogorvoslattal lehet élni a bíróságnál.
A végszavazás előtt az alkotmányügyi bizottság kormányhivatalból az Országgyűlés alá rendelt szervezetként határozta meg a Közbeszerzési Hatóságot, amely a Közbeszerzések Tanácsának utódja lett. Az indok az, hogy a kormány maga is aktív szereplője a közbeszerzési piacnak, így a felügyelő szervezet nem járhatna el pártatlanul, ha kormányhivatalként működne.
A Közbeszerzési Hatóság keretében működik ezután a Tanács, amely továbbra is az állam, az ajánlatkérők és az ajánlattevők képviselőiből áll. A Tanács választja meg a Hatóság elnökét, mégpedig öt évre.
Szeptembertől fizetendő a chipsadó
Szeptembertől népegészségügyi termékadót, ismertebb nevén chipsadót vezetett be az Országgyűlés a magas cukor-, só-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételekre, italokra, így a 25 százaléknál kevesebb gyümölcstartalmú üdítőkre, az energiaitalokra, az előrecsomagolt süteményekre, a sós snackekre, valamint az ételízesítők egy részére. A fideszes Font Sándor és Kovács József törvényjavaslatát 255 igen szavazattal, 54 ellenében, 36 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP képviselői ellenezték az indítványt, a jobbikos képviselők többsége tartózkodott.A termékadó mértéke az érintett üdítőitalok esetében 5, energiaitaloknál 250 forint literenként, az előrecsomagolt cukrozott sütemények esetében 100, snackeknél és ételízesítőknél 200 forint kilogrammonként. Az adót a terméket belföldön első alkalommal értékesítő személynek vagy szervezetnek, vagyis a termék gyártójának, külföldi termék esetén pedig az azt belföldön elsőként értékesítőnek kell megfizetnie. Az adót - akár az áfát - az eladó szedi be, majd az adóhivatal felé önadózással számol el. Nem kell adót fizetnie a kereskedőnek, ha évente 50 liternél, illetve 50 kilogrammnál kevesebb adóköteles terméket ad el. A jogszabály szeptember elsején lép hatályba.
A törvény alapján üdítőitalnak minősül a 25 százalék gyümölcstartalomnál kevesebbet, cukorból viszont 100 milliliterenként 8 grammnál többet tartalmazó ital, kivéve a sűrítményeket, koncentrátumokat, szörpöket. Energiaitalnak az számít, amely 100 milliliterenként 10 milligrammnál több koffeint tartalmaz. A sós snackek után akkor kell termékadót fizetni, ha sótartalmuk meghaladja 100 grammonként az 1 grammot. Az ételízesítők közül pedig azok adókötelesek, amelyek sótartalma meghaladja az 5 grammot 100 grammonként. Nem adókötelesek a gyermektápszerek, a ketchup, a mustár és azon sózott ételesítők, amelyek sótartalma nem haladja meg a 15 grammot. Ugyancsak nem kell népegészségügyi termékadót fizetni a levesek és mártások után. A törvényjavaslatot benyújtói azzal indokolták, hogy a magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen, és jelentősen elmarad attól, amit az ország társadalmi és gazdasági fejlettsége lehetővé tenne. Az előterjesztés célja, hogy a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó termékek megadóztatásával az egészségügyre fordítható források bővüljenek - olvasható az indoklásban.
Szeptembertől népegészségügyi termékadót, ismertebb nevén chipsadót vezetett be az Országgyűlés a magas cukor-, só-, szénhidrát- vagy koffeintartalmú ételekre, italokra, így a 25 százaléknál kevesebb gyümölcstartalmú üdítőkre, az energiaitalokra, az előrecsomagolt süteményekre, a sós snackekre, valamint az ételízesítők egy részére. A fideszes Font Sándor és Kovács József törvényjavaslatát 255 igen szavazattal, 54 ellenében, 36 tartózkodás mellett fogadta el a Ház. A kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP képviselői ellenezték az indítványt, a jobbikos képviselők többsége tartózkodott.
A termékadó mértéke az érintett üdítőitalok esetében 5, energiaitaloknál 250 forint literenként, az előrecsomagolt cukrozott sütemények esetében 100, snackeknél és ételízesítőknél 200 forint kilogrammonként. Az adót a terméket belföldön első alkalommal értékesítő személynek vagy szervezetnek, vagyis a termék gyártójának, külföldi termék esetén pedig az azt belföldön elsőként értékesítőnek kell megfizetnie. Az adót - akár az áfát - az eladó szedi be, majd az adóhivatal felé önadózással számol el. Nem kell adót fizetnie a kereskedőnek, ha évente 50 liternél, illetve 50 kilogrammnál kevesebb adóköteles terméket ad el. A jogszabály szeptember elsején lép hatályba.
A törvény alapján üdítőitalnak minősül a 25 százalék gyümölcstartalomnál kevesebbet, cukorból viszont 100 milliliterenként 8 grammnál többet tartalmazó ital, kivéve a sűrítményeket, koncentrátumokat, szörpöket. Energiaitalnak az számít, amely 100 milliliterenként 10 milligrammnál több koffeint tartalmaz. A sós snackek után akkor kell termékadót fizetni, ha sótartalmuk meghaladja 100 grammonként az 1 grammot. Az ételízesítők közül pedig azok adókötelesek, amelyek sótartalma meghaladja az 5 grammot 100 grammonként. Nem adókötelesek a gyermektápszerek, a ketchup, a mustár és azon sózott ételesítők, amelyek sótartalma nem haladja meg a 15 grammot. Ugyancsak nem kell népegészségügyi termékadót fizetni a levesek és mártások után. A törvényjavaslatot benyújtói azzal indokolták, hogy a magyar lakosság egészségi állapota nemzetközi összehasonlításban rendkívül kedvezőtlen, és jelentősen elmarad attól, amit az ország társadalmi és gazdasági fejlettsége lehetővé tenne. Az előterjesztés célja, hogy a bizonyítottan egészségügyi kockázatot hordozó termékek megadóztatásával az egészségügyre fordítható források bővüljenek - olvasható az indoklásban.
Átalakul a közfoglalkoztatás, 90 napig jár az álláskeresési járadék
Átalakul a közfoglalkoztatás rendszere, az ellátottak az otthonuktól távoli közmunkát sem utasíthatják vissza, az álláskeresési járadék pedig legfeljebb három hónapig jár az Országgyűlés hétfői döntésével. A parlament 251 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 32 tartózkodással fogadta el Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését. A javaslatot a kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP ellenezte, míg a jobbikos képviselők tartózkodtak a voksoláskor. Az álláskeresési járadékot az eddigi 270 helyett legfeljebb 90 napig folyósítják majd (ezt fideszes képviselők javasolták, a kormány fél évben maximálta volna az ellátás időtartamát), egy nap folyósítási időhöz pedig öt helyett tíz nap jogosultsági idő szükséges ezután. A járadék összegének felső határa a minimálbér lesz annak 120 százaléka helyett.Az eddig az álláskeresési járadék lejárta után - illetve az ahhoz szükséges jogosultsági idő hiányában - igénybe vehető álláskeresési segély megszűnik, pontosabban a jövőben csak azok kaphatnak ilyen ellátást, akik a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évben váltak álláskeresővé. A nyugdíj előtti álláskeresési segély összege a minimálbér 40 százaléka. A - korábban rendelkezésre állási támogatásnak hívott - bérpótló juttatást a jövőben a foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak nevezik. Erre csak azok lesznek jogosultak, akik átmenetileg a közfoglalkoztatásban sem tudnak munkát végezni.
Meghatározták ugyanakkor a megélhetéshez szükséges pénzbeli ellátások - vagyis a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segély - együttes összegének maximumát, amelyeket a nem foglalkoztatottak jogán kaphat egy család. Ezt azzal indokolta a kormány, hogy a támogatás ne ösztönözzön a munkavégzés ellen. A jövedelemhatárt a családi fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok és a nyugdíjminimum 90 százalékának szorzata adja; becslések szerint így egy kétgyermekes család esetében nagyjából 90 ezer forintban maximálnák a szociális támogatást.
Az álláskeresők a más településen felkínált közmunkát csak a jegyző által igazolt indokkal - kiskorú gyermek gondozására, közeli hozzátartozó ápolására hivatkozva - utasíthatják vissza, ellenkező esetben a foglalkoztatást helyettesítő támogatást megvonják tőlük. A közmunka akkor számít megfelelőnek, ha munka- és a lakóhely közötti oda- és visszautazás időtartama nem haladja meg a három órát, tíz éven aluli gyermekét nevelő nő, illetve a tíz éven aluli gyermekét egyedül nevelő férfi esetében a két órát, és a foglalkoztató biztosítja az utazás költéségét.
A törvény azonban lehetőséget ad arra is, hogy ennél messzebbre vezényeljék a közmunkásokat, ebben az esetben a foglalkoztató köteles térítésmentes szállást és étkezési lehetőséget biztosítani. Ezáltal - olvasható a belügyminiszter indoklásában - lehetővé válik akár jelentős számú közfoglalkoztatott átcsoportosítása az éppen szükséges közmunkákra. Közfoglalkoztatási jogviszony csak határozott időre létesíthető, s arra több esetben nem vonatkozik a Munka törvénykönyve. A közfoglalkoztatási bér adóköteles, a közfoglalkoztatottnak adható juttatások - így a szállás és az étkezés - ugyanakkor adómentesek. A munkaerő-kölcsönzés részletes szabályait a kormány rendeletben határozza meg.
A törvény szerint közfoglalkoztató lehet helyi és kisebbségi önkormányzat, költségvetési szerv, az állam vagy önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezet, egyház, civil és közhasznú szervezet, erdőgazdálkodó, vízitársulat, valamint a vasúttársaság. Emellett a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításával lehetővé válik, hogy önkormányzatok közfoglalkoztatási célra ingyen vagyonkezelésbe kapjanak állami földeket. A jogszabály felhatalmazást ad továbbá az önkormányzatoknak, hogy szabályozzák a rendszeres szociális segélyben részesülőkre vonatkozó előírásokat. Így a segélyezés feltétele lehet a lakókörnyezet rendben tartása. A rendszeres szociális segély összege nem haladhatja meg a legalacsonyabb nettó közfoglalkoztatási bér 90 százalékát.
Kimondták, hogy rendszeres szociális segélyt életkoránál fogva az kaphat, aki a rá vonatkozó nyugdíjkorhatárt öt éven belül betölti (eddig az 55 év felettiek voltak erre jogosultak). A módosításokkal létrejön továbbá a foglalkoztatási és közfoglalkoztatási nyilvántartás azzal a céllal, hogy információt adjon az álláskeresők által igénybe vett munkaerőpiaci szolgáltatásokról, képesítésükről és a közfoglalkoztatásban való részvételükről. A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép életbe, ugyanakkor legtöbb rendelkezése szeptember 1-jétől, egyes pontjai pedig 2012. január 1-jétől hatályosak.
Átalakul a közfoglalkoztatás rendszere, az ellátottak az otthonuktól távoli közmunkát sem utasíthatják vissza, az álláskeresési járadék pedig legfeljebb három hónapig jár az Országgyűlés hétfői döntésével.
A parlament 251 igen szavazattal, 29 nem ellenében, 32 tartózkodással fogadta el Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését. A javaslatot a kormánypártok támogatták, az MSZP és az LMP ellenezte, míg a jobbikos képviselők tartózkodtak a voksoláskor. Az álláskeresési járadékot az eddigi 270 helyett legfeljebb 90 napig folyósítják majd (ezt fideszes képviselők javasolták, a kormány fél évben maximálta volna az ellátás időtartamát), egy nap folyósítási időhöz pedig öt helyett tíz nap jogosultsági idő szükséges ezután. A járadék összegének felső határa a minimálbér lesz annak 120 százaléka helyett.
Az eddig az álláskeresési járadék lejárta után - illetve az ahhoz szükséges jogosultsági idő hiányában - igénybe vehető álláskeresési segély megszűnik, pontosabban a jövőben csak azok kaphatnak ilyen ellátást, akik a rájuk vonatkozó nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évben váltak álláskeresővé. A nyugdíj előtti álláskeresési segély összege a minimálbér 40 százaléka. A - korábban rendelkezésre állási támogatásnak hívott - bérpótló juttatást a jövőben a foglalkoztatást helyettesítő támogatásnak nevezik. Erre csak azok lesznek jogosultak, akik átmenetileg a közfoglalkoztatásban sem tudnak munkát végezni.
Meghatározták ugyanakkor a megélhetéshez szükséges pénzbeli ellátások - vagyis a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a rendszeres szociális segély - együttes összegének maximumát, amelyeket a nem foglalkoztatottak jogán kaphat egy család. Ezt azzal indokolta a kormány, hogy a támogatás ne ösztönözzön a munkavégzés ellen. A jövedelemhatárt a családi fogyasztási egységeihez tartozó arányszámok és a nyugdíjminimum 90 százalékának szorzata adja; becslések szerint így egy kétgyermekes család esetében nagyjából 90 ezer forintban maximálnák a szociális támogatást.
Az álláskeresők a más településen felkínált közmunkát csak a jegyző által igazolt indokkal - kiskorú gyermek gondozására, közeli hozzátartozó ápolására hivatkozva - utasíthatják vissza, ellenkező esetben a foglalkoztatást helyettesítő támogatást megvonják tőlük. A közmunka akkor számít megfelelőnek, ha munka- és a lakóhely közötti oda- és visszautazás időtartama nem haladja meg a három órát, tíz éven aluli gyermekét nevelő nő, illetve a tíz éven aluli gyermekét egyedül nevelő férfi esetében a két órát, és a foglalkoztató biztosítja az utazás költéségét.
A törvény azonban lehetőséget ad arra is, hogy ennél messzebbre vezényeljék a közmunkásokat, ebben az esetben a foglalkoztató köteles térítésmentes szállást és étkezési lehetőséget biztosítani. Ezáltal - olvasható a belügyminiszter indoklásában - lehetővé válik akár jelentős számú közfoglalkoztatott átcsoportosítása az éppen szükséges közmunkákra. Közfoglalkoztatási jogviszony csak határozott időre létesíthető, s arra több esetben nem vonatkozik a Munka törvénykönyve. A közfoglalkoztatási bér adóköteles, a közfoglalkoztatottnak adható juttatások - így a szállás és az étkezés - ugyanakkor adómentesek. A munkaerő-kölcsönzés részletes szabályait a kormány rendeletben határozza meg.
A törvény szerint közfoglalkoztató lehet helyi és kisebbségi önkormányzat, költségvetési szerv, az állam vagy önkormányzat által létrehozott gazdálkodó szervezet, egyház, civil és közhasznú szervezet, erdőgazdálkodó, vízitársulat, valamint a vasúttársaság. Emellett a Nemzeti Földalapról szóló törvény módosításával lehetővé válik, hogy önkormányzatok közfoglalkoztatási célra ingyen vagyonkezelésbe kapjanak állami földeket. A jogszabály felhatalmazást ad továbbá az önkormányzatoknak, hogy szabályozzák a rendszeres szociális segélyben részesülőkre vonatkozó előírásokat. Így a segélyezés feltétele lehet a lakókörnyezet rendben tartása. A rendszeres szociális segély összege nem haladhatja meg a legalacsonyabb nettó közfoglalkoztatási bér 90 százalékát.
Kimondták, hogy rendszeres szociális segélyt életkoránál fogva az kaphat, aki a rá vonatkozó nyugdíjkorhatárt öt éven belül betölti (eddig az 55 év felettiek voltak erre jogosultak). A módosításokkal létrejön továbbá a foglalkoztatási és közfoglalkoztatási nyilvántartás azzal a céllal, hogy információt adjon az álláskeresők által igénybe vett munkaerőpiaci szolgáltatásokról, képesítésükről és a közfoglalkoztatásban való részvételükről. A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép életbe, ugyanakkor legtöbb rendelkezése szeptember 1-jétől, egyes pontjai pedig 2012. január 1-jétől hatályosak.
Büntethetővé tette a személyes adatokkal történő visszaélést a Ház
Az Országgyűlés hétfőn döntött az adatvédelmi ombudsman helyébe lépő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felállításáról, amely a jövő évtől akár tízmillió forintig terjedő bírsággal is sújthatja a személyes adatokkal történő visszaélést. A képviselők 257 igen szavazattal, 66 nem ellenében fogadták el az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló, az ombudsmani rendszer egységesítésével összefüggő kormányzati törvényjavaslat minősített többséget igénylő részeit, míg a további rendelkezések 256 igen és ugyancsak 66 nem szavazat után léphetnek életbe. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábban azt közölte, kiszámítható jogvédelmet, valamint követhető szabályokat és hatékony működést vár a változtatásoktól; az adatvédelmi biztosi poszt megszüntetését pedig egyebek mellett azzal indokolta, hogy a hatóság az ombudsmannál hatásosabban léphet fel a jogsértések kivizsgálásában és szankcionálásában.A jogszabály új fórumot hoz létre az adatkezelőkkel történő kapcsolattartásra, az úgynevezett belső adatvédelmi felelősök konferenciáját az adatvédelmi hatóság elnöke vezetheti. Az új hatóság feladatkörében nem utasítható, azokat kizárólag az Országgyűlés jelölheti ki számára, míg vizsgálatait bejelentés alapján, de hivatalból is lefolytathatná. A törvény emellett annak lehetőségét is megteremti, hogy a hatóság díj ellenében adatkezelési műveleteket vizsgáljon felül.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezheti ki kilenc évre olyan jogi végzettségű személyek közül, akik az adatvédelmet vagy az információszabadságot érintő eljárások ellenőrzésében legalább öt év szakmai tapasztalattal rendelkeznek, vagy e területek valamelyikén tudományos fokozatot szereztek. A törvény alapján a hatóság egyszerre járhat el a személyes adatok kezelésével és a közérdekű adatok megismerésével összefüggő ügyekben. A jogszabály az információs jogokhoz sorolja például a közfeladatot ellátó szervek azon kötelezettségét, amely a közélet működésének átláthatósága szempontjából alapvető jelentőségű adatok elektronikus úton történő közzétételét várja el.
Az Országgyűlés hétfőn döntött az adatvédelmi ombudsman helyébe lépő Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság felállításáról, amely a jövő évtől akár tízmillió forintig terjedő bírsággal is sújthatja a személyes adatokkal történő visszaélést.
A képviselők 257 igen szavazattal, 66 nem ellenében fogadták el az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló, az ombudsmani rendszer egységesítésével összefüggő kormányzati törvényjavaslat minősített többséget igénylő részeit, míg a további rendelkezések 256 igen és ugyancsak 66 nem szavazat után léphetnek életbe. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium korábban azt közölte, kiszámítható jogvédelmet, valamint követhető szabályokat és hatékony működést vár a változtatásoktól; az adatvédelmi biztosi poszt megszüntetését pedig egyebek mellett azzal indokolta, hogy a hatóság az ombudsmannál hatásosabban léphet fel a jogsértések kivizsgálásában és szankcionálásában.
A jogszabály új fórumot hoz létre az adatkezelőkkel történő kapcsolattartásra, az úgynevezett belső adatvédelmi felelősök konferenciáját az adatvédelmi hatóság elnöke vezetheti. Az új hatóság feladatkörében nem utasítható, azokat kizárólag az Országgyűlés jelölheti ki számára, míg vizsgálatait bejelentés alapján, de hivatalból is lefolytathatná. A törvény emellett annak lehetőségét is megteremti, hogy a hatóság díj ellenében adatkezelési műveleteket vizsgáljon felül.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökét a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezheti ki kilenc évre olyan jogi végzettségű személyek közül, akik az adatvédelmet vagy az információszabadságot érintő eljárások ellenőrzésében legalább öt év szakmai tapasztalattal rendelkeznek, vagy e területek valamelyikén tudományos fokozatot szereztek. A törvény alapján a hatóság egyszerre járhat el a személyes adatok kezelésével és a közérdekű adatok megismerésével összefüggő ügyekben. A jogszabály az információs jogokhoz sorolja például a közfeladatot ellátó szervek azon kötelezettségét, amely a közélet működésének átláthatósága szempontjából alapvető jelentőségű adatok elektronikus úton történő közzétételét várja el.
Köztartozásnak minősülnek a médiahatóság által kiszabott bírságok
Több ponton változtatott a médiatörvényen hétfőn az Országgyűlés, így a jogszabály alapján kiszabott bírságok és a médiahatóságnak fizetendő díjak adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek.
Rogán Antal és Puskás Imre fideszes képviselők javaslatának minősített többséget igénylő rendelkezéseit 256 igen szavazattal, 66 ellenében fogadta el a Ház, azt az ellenzéki pártok egyike sem támogatta. Az egyes hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés az elektronikus hírközlésről, a közigazgatási hatósági eljárásról és a digitális átállás szabályairól szóló jogszabályok mellett a médiatörvényt és a médiaalkotmányt is megváltoztatta. Így adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek a jövőben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) fizetendő díjak, az igazgatási szolgáltatási díjak, valamint a médiatörvény által kiszabott bírságok.A kormánypárti képviselők indoklása szerint a médiatörvény eddig nem tartalmazott rendelkezést arról, hogy a közszolgálati médiumok milyen médiaszolgáltatások révén látják el a feladatukat, és nem adott iránymutatást arra nézve sem, hogy mely szerv határozhat arról, hány médiaszolgáltatást és milyen műsorterjesztési megoldásokkal működtessenek. Most a médiatanácshoz telepítették ezeket a döntési jogköröket, azzal a korlátozással, hogy a testületnek konzultálnia kell e kérdésekről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójával.
A jogszabály szerint a médiatanács - a gazdaságosság és a közszolgálati célok érvényesülésének szempontjait figyelembe véve - évente felülvizsgálhatja a közszolgálati médiaszolgáltatásokat és dönthet arról, hogy fenntartja-e addigi médiaszolgáltatásaikat vagy megváltoztatja azok rendszerét. A módosítás emellett lehetővé teszi, hogy az MTVA vállalkozási tevékenységet végezzen, és e jog átengedéséért ne fizessen ellenértéket a négy közszolgálati részvénytársaságnak, mivel bevételeit egyébként is a közmédiára kell fordítania. Bekerült a törvénybe az is, hogy mivel az NMHH elnökére és elnökhelyettesére, valamint a médiatanács tagjaira egyéves, a szektort érintő elhelyezkedési tilalom vonatkozik, megbízatásuk megszűnésével egyidejűleg a megelőző 12 havi nettó jövedelmüknek megfelelő kártalanítás illeti meg őket.
A fideszes L. Simon László zárószavazás előtti módosító javaslatának nyomán a Közszolgálati Testület elnökére és tagjaira nem terjed ki az az NMHH vezetőire alkalmazott szabály, hogy nem állhatnak munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban hírközlési vagy médiaszolgáltatóval, műsorforgalmazóval, műsorterjesztővel, reklámügynökséggel, sajtótermék kiadójával, illetve lapterjesztővel. Változnak a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács jogkörei is, amely az eddigieken túl a kormányrendeletek és miniszteri rendeletek tervezeteit, a miniszterelnök és a szakminiszter hírközléssel és informatikával kapcsolatos előterjesztéseit, egyedi döntéseit, jogszabálytervezeteit, és az információs társadalom infrastruktúrájának szabályozásával kapcsolatos stratégiai előterjesztéseket is véleményezheti.
Rogán Antal és Puskás Imre javaslata mindemellett pontosítja, hogy a rádióknak évi teljes műsoridejüket figyelembe véve 35 százalékban magyar zenét kell játszaniuk. Ugyancsak változás, hogy ezután nemcsak a reklámok, hanem a műsorelőzetesek hangereje sem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké. A Ház a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló úgynevezett médiaalkotmányt is pontosította. Eszerint bíróság vagy nyomozó hatóság - a nemzetbiztonság és a közrend védelme, bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében - kivételesen indokolt esetben információforrásuk felfedésére kötelezheti az újságírókat. A jogszabály eddig ezt bíróság vagy hatóság számára tette lehetővé, a mostani módosítás azonban egyértelműsíti, hogy az információforrás felfedésére csak nyomozó hatóság kötelezhet.
A hírközlési tárgyú törvények módosításával a parlament egyszersmind meghatározta azokat a témaköröket, amelyekben az NMHH elnökét rendeletalkotási jogkör illeti meg. Ebbe a körbe tartoznak a többi között a frekvenciafelosztás és a frekvenciasávok felhasználási szabályai, valamint a frekvenciahasználati jog átruházásának szabályai is. A jogalkotási hatáskörök átadását az előterjesztők azzal indokolták: a hírközlési területen fontos, hogy a lehető leggyorsabban reagáljanak a piaci változásokra. A digitális átállás szabályait a törvénymódosítás úgy pontosította, hogy annak 2012. december 31-ig kell megvalósulnia úgy, hogy a lakosság legalább 94 százalékát elérje így a közszolgálati médiaszolgáltatás, és kiskereskedelmi forgalomban kaphatók legyenek a vételi eszközök.
Köztartozásnak minősülnek a médiahatóság által kiszabott bírságok
Több ponton változtatott a médiatörvényen hétfőn az Országgyűlés, így a jogszabály alapján kiszabott bírságok és a médiahatóságnak fizetendő díjak adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek.
Rogán Antal és Puskás Imre fideszes képviselők javaslatának minősített többséget igénylő rendelkezéseit 256 igen szavazattal, 66 ellenében fogadta el a Ház, azt az ellenzéki pártok egyike sem támogatta. Az egyes hírközlési tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztés az elektronikus hírközlésről, a közigazgatási hatósági eljárásról és a digitális átállás szabályairól szóló jogszabályok mellett a médiatörvényt és a médiaalkotmányt is megváltoztatta. Így adók módjára behajtandó köztartozásnak minősülnek a jövőben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) fizetendő díjak, az igazgatási szolgáltatási díjak, valamint a médiatörvény által kiszabott bírságok.
A kormánypárti képviselők indoklása szerint a médiatörvény eddig nem tartalmazott rendelkezést arról, hogy a közszolgálati médiumok milyen médiaszolgáltatások révén látják el a feladatukat, és nem adott iránymutatást arra nézve sem, hogy mely szerv határozhat arról, hány médiaszolgáltatást és milyen műsorterjesztési megoldásokkal működtessenek. Most a médiatanácshoz telepítették ezeket a döntési jogköröket, azzal a korlátozással, hogy a testületnek konzultálnia kell e kérdésekről a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójával.
A jogszabály szerint a médiatanács - a gazdaságosság és a közszolgálati célok érvényesülésének szempontjait figyelembe véve - évente felülvizsgálhatja a közszolgálati médiaszolgáltatásokat és dönthet arról, hogy fenntartja-e addigi médiaszolgáltatásaikat vagy megváltoztatja azok rendszerét. A módosítás emellett lehetővé teszi, hogy az MTVA vállalkozási tevékenységet végezzen, és e jog átengedéséért ne fizessen ellenértéket a négy közszolgálati részvénytársaságnak, mivel bevételeit egyébként is a közmédiára kell fordítania. Bekerült a törvénybe az is, hogy mivel az NMHH elnökére és elnökhelyettesére, valamint a médiatanács tagjaira egyéves, a szektort érintő elhelyezkedési tilalom vonatkozik, megbízatásuk megszűnésével egyidejűleg a megelőző 12 havi nettó jövedelmüknek megfelelő kártalanítás illeti meg őket.
A fideszes L. Simon László zárószavazás előtti módosító javaslatának nyomán a Közszolgálati Testület elnökére és tagjaira nem terjed ki az az NMHH vezetőire alkalmazott szabály, hogy nem állhatnak munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban hírközlési vagy médiaszolgáltatóval, műsorforgalmazóval, műsorterjesztővel, reklámügynökséggel, sajtótermék kiadójával, illetve lapterjesztővel. Változnak a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács jogkörei is, amely az eddigieken túl a kormányrendeletek és miniszteri rendeletek tervezeteit, a miniszterelnök és a szakminiszter hírközléssel és informatikával kapcsolatos előterjesztéseit, egyedi döntéseit, jogszabálytervezeteit, és az információs társadalom infrastruktúrájának szabályozásával kapcsolatos stratégiai előterjesztéseket is véleményezheti.
Rogán Antal és Puskás Imre javaslata mindemellett pontosítja, hogy a rádióknak évi teljes műsoridejüket figyelembe véve 35 százalékban magyar zenét kell játszaniuk. Ugyancsak változás, hogy ezután nemcsak a reklámok, hanem a műsorelőzetesek hangereje sem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké. A Ház a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló úgynevezett médiaalkotmányt is pontosította. Eszerint bíróság vagy nyomozó hatóság - a nemzetbiztonság és a közrend védelme, bűncselekmények elkövetésének felderítése vagy megelőzése érdekében - kivételesen indokolt esetben információforrásuk felfedésére kötelezheti az újságírókat. A jogszabály eddig ezt bíróság vagy hatóság számára tette lehetővé, a mostani módosítás azonban egyértelműsíti, hogy az információforrás felfedésére csak nyomozó hatóság kötelezhet.
A hírközlési tárgyú törvények módosításával a parlament egyszersmind meghatározta azokat a témaköröket, amelyekben az NMHH elnökét rendeletalkotási jogkör illeti meg. Ebbe a körbe tartoznak a többi között a frekvenciafelosztás és a frekvenciasávok felhasználási szabályai, valamint a frekvenciahasználati jog átruházásának szabályai is. A jogalkotási hatáskörök átadását az előterjesztők azzal indokolták: a hírközlési területen fontos, hogy a lehető leggyorsabban reagáljanak a piaci változásokra. A digitális átállás szabályait a törvénymódosítás úgy pontosította, hogy annak 2012. december 31-ig kell megvalósulnia úgy, hogy a lakosság legalább 94 százalékát elérje így a közszolgálati médiaszolgáltatás, és kiskereskedelmi forgalomban kaphatók legyenek a vételi eszközök.
Szabályozott ingatlanbefektetési társaságok alakulhatnak
Szabályozott ingatlanbefektetési társaságok (szit) jöhetnek létre az Országgyűlés hétfői döntésével. A csak nyilvános részvénytársaságként működtethető társaságoknak sem társasági, sem helyi adót nem kell fizetniük, csak tulajdonosai adóznak az osztalék és az árfolyamnyereség után. A fideszes Rogán Antal, Mengyi Roland és Manninger Jenő előterjesztését 264 igen szavazattal, 54 nem ellenében fogadta el a Ház, azt a kormánypártok mellett az MSZP képviselői is támogatták. A törvény értelmében a szit a kis- és nagybefektetőktől összegyűjtött pénzügyi forrásokat elsősorban magyarországi bejegyzésű kereskedelmi és lakóingatlanokba fekteti azért, hogy az ingatlanokat hasznosítsa, illetve szükség esetén fejlessze. Az indoklás szerint a társaságok létrejötte segítheti, hogy Magyarország a régió pénzügyi szolgáltató központjává váljon.A törvény szerint a szabályozott ingatlanbefektetési társaságoknak legalább 10 milliárd forint induló tőkével kell rendelkezniük. Biztosítók és bankok legfeljebb a részvények és a szavazati jog 10 százalékát tulajdonolhatják, a közkézhányad pedig el kell, hogy érje a jegyzett tőke 5 százalékát. A társaságok nemcsak ingatlanokat, hanem projekttársaságokat is vásárolhatnak. A mérlegfőösszeg legalább 70 százalékának ingatlanokból kell állnia, és a törvény szabályozza azt is, hogy ezen kívül milyen eszközöket tarthat portfóliójában a társaság. A szit nyeresége 100 százalékát ki kell, hogy fizesse osztalékként, a projekt társaságainak nyeresége egészében a tulajdonost illeti. A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
Szabályozott ingatlanbefektetési társaságok (szit) jöhetnek létre az Országgyűlés hétfői döntésével. A csak nyilvános részvénytársaságként működtethető társaságoknak sem társasági, sem helyi adót nem kell fizetniük, csak tulajdonosai adóznak az osztalék és az árfolyamnyereség után. A fideszes Rogán Antal, Mengyi Roland és Manninger Jenő előterjesztését 264 igen szavazattal, 54 nem ellenében fogadta el a Ház, azt a kormánypártok mellett az MSZP képviselői is támogatták. A törvény értelmében a szit a kis- és nagybefektetőktől összegyűjtött pénzügyi forrásokat elsősorban magyarországi bejegyzésű kereskedelmi és lakóingatlanokba fekteti azért, hogy az ingatlanokat hasznosítsa, illetve szükség esetén fejlessze. Az indoklás szerint a társaságok létrejötte segítheti, hogy Magyarország a régió pénzügyi szolgáltató központjává váljon.
A törvény szerint a szabályozott ingatlanbefektetési társaságoknak legalább 10 milliárd forint induló tőkével kell rendelkezniük. Biztosítók és bankok legfeljebb a részvények és a szavazati jog 10 százalékát tulajdonolhatják, a közkézhányad pedig el kell, hogy érje a jegyzett tőke 5 százalékát. A társaságok nemcsak ingatlanokat, hanem projekttársaságokat is vásárolhatnak. A mérlegfőösszeg legalább 70 százalékának ingatlanokból kell állnia, és a törvény szabályozza azt is, hogy ezen kívül milyen eszközöket tarthat portfóliójában a társaság. A szit nyeresége 100 százalékát ki kell, hogy fizesse osztalékként, a projekt társaságainak nyeresége egészében a tulajdonost illeti. A törvény a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.
Eltörölte a parlament az országgyűlési választások második fordulójára vonatkozó érvényességi küszöböt, így a 2014-ig tartandó időközi voksolások második fordulójában mindenképpen betöltik a megüresedett képviselői mandátumot, kivéve akkor, ha azonos számú szavazatot kapnak a jelöltek. A fideszes Kósa Lajosnak és a KDNP-s Pálffy Istvánnak az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényt módosító javaslatát 269 igen, 49 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett fogadta el a Ház hétfőn. A kormánypárti képviselők indítványában a második választási forduló érvényességi küszöbének eltörlése kiterjed az általános választásokra, így a területi listás választásra is, ezt a kiterjesztést azonban pusztán az egységes joggyakorlat érdekében teszik, 2014-től ugyanis megváltozik a választási rendszer. A mostani törvénymódosításnak így valójában az időközi választások esetében van jelentősége.
A parlament hétfőn sarkalatos törvényben egységesítette az ombudsmani rendszert. A jövő évtől életbe lépő változtatások részeként a korábbi négy ombudsmant az alapvető jogok biztosa váltja, aki a hatóságok és a közszolgáltatást végző szervek mellett kivételesen cégeknél, bankoknál, vagy társadalmi szervezeteknél is folytathat eljárást. A Ház 246 igen szavazattal, 61 nem ellenében fogadta el az erről szóló kormányzati előterjesztést, amely az új alaptörvény felhatalmazása alapján születhetett meg. Az alapvető jogok biztosa az országgyűlési biztos, a kisebbségi biztos és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának jogutódja lesz, munkáját pedig két helyettes segíti. A biztosok személye nem változik, az adatvédelmi ombudsman intézménye azonban megszűnik, feladatait hatóság veszi át. Az ombudsman 2012-től az állampolgárok nagyobb csoportját érintő, súlyos alapjogsérelem esetén indíthat eljárást hatóságnak nem minősülő szervezeteknél, aminek során felvilágosítást, tájékoztatást kérhet.