Tizennégy egyház elismerésére tesznek javaslatot
Tizennégy egyház és vallásfelekezet elismerését javasolja az Országgyűlésnek a parlament alkotmányügyi bizottsága, az eredeti, kereszténydemokrata képviselők által beterjesztett indítvánnyal szemben azonban a többi vallási közösséget nem nevesítenék és nem kategorizálnák. Az utóbbiak nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Bíróság helyett a Ház dönthet, kétharmados többséggel.
Dátum: 2011-07-11 21:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:45.435683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tizennégy egyház és vallásfelekezet elismerését javasolja az Országgyűlésnek a parlament alkotmányügyi bizottsága, az eredeti, kereszténydemokrata képviselők által beterjesztett indítvánnyal szemben azonban a többi vallási közösséget nem nevesítenék és nem kategorizálnák. Az utóbbiak nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Bíróság helyett a Ház dönthet, kétharmados többséggel.
Az egyházügyi törvényhez hétfő este benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatot a bizottsági ülésen Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ismertette, majd a testület - 17 kormánypárti igen, 7 ellenzéki nem és egy kereszténydemokrata tartózkodás mellett - úgy döntött, hogy a Ház elé terjeszti. Az indítvány szerint az Országgyűlés a következő egyházakat ismeri el: Magyarországi Katolikus Egyház, Magyarországi Református Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátus, Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye, Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje, Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Magyarországi Baptista Egyház, Hit Gyülekezete. A baptista egyház és a Hit Gyülekezete listába foglalását Lázár János az elmúlt húsz évben végzett társadalmi tevékenységükkel indokolta.A KDNP-s képviselők eredeti indítványa még három kategóriába sorolta volna az egyházakat. Ezzel szemben az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti javaslata már nem sorolja fel a jelentős közcélú tevékenységet ellátó egyházakat, valamint az országos lefedettségű, illetve világvallásokhoz kötődő, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, az Országgyűlés által ugyancsak elismert vallási közösségeket. Az utóbbiak egyházi nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Bíróság helyett a parlament dönthet, kétharmados többséggel. A nyilvántartásba vételi kérelem kritériuma közül törlik az ezer tag szükségességét. A kérelmet az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszternek kell benyújtani, aki azt az Országgyűlés elé terjeszti.
A javaslat szerint a tárcavezetőnek a Ház elé kell terjesztenie annak az egyháznak a megszüntetésére vagy törlésére vonatkozó javaslatot, amelynek tevékenysége az alaptörvénybe, jogszabályba ütközik, illetve ha a bejegyzést meg kellett volna tagadnia, vagy ha a tényleges tevékenysége alapján a nyilvántartásba vétel nem történhetett volna meg. Továbbá akkor is, ha az egyház felhagy a tevékenységével, és vagyonáról nem rendelkezik. A kormány a törvény alapján egyháznak nem minősülő - közfeladatot ellátó - szervezetekkel legkésőbb december 31-ig megállapodást köthet.
Lázár János az ülésen azzal magyarázta a zárószavazás előtti módosító indítványt: a parlament nem hagyható ki abból a döntésből, hogy melyik közösség minősül egyháznak és melyik nem. Álláspontja szerint az eredeti KDNP-s javaslat "túl zárt" volt, mert taxatív módon felsorolta azokat az egyházakat, vallásfelekezeteket és vallási közösségeket, amelyekkel az állam kapcsolatot kíván létesíteni, vagy amelyeknek az egyházkénti működési jogát elismeri. Lázár János azonban úgy véli, hiba lenne lezárni az egyházakat felsoroló listát, elvetve ezzel annak lehetőségét, hogy a jövőben bármely közösség egyházzá válhasson. "Mi egy nyitott listát szeretnénk, hogy a későbbiek során a jogalkotó tartsa fenn magának azt a lehetőséget, hogy ezt a listát kibővíti" - mondta. Kijelentette: mindez az eredeti javaslat kritikája a Fidesz részéről.
Tizennégy egyház és vallásfelekezet elismerését javasolja az Országgyűlésnek a parlament alkotmányügyi bizottsága, az eredeti, kereszténydemokrata képviselők által beterjesztett indítvánnyal szemben azonban a többi vallási közösséget nem nevesítenék és nem kategorizálnák. Az utóbbiak nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Bíróság helyett a Ház dönthet, kétharmados többséggel.
Az egyházügyi törvényhez hétfő este benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslatot a bizottsági ülésen Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője ismertette, majd a testület - 17 kormánypárti igen, 7 ellenzéki nem és egy kereszténydemokrata tartózkodás mellett - úgy döntött, hogy a Ház elé terjeszti. Az indítvány szerint az Országgyűlés a következő egyházakat ismeri el: Magyarországi Katolikus Egyház, Magyarországi Református Egyház, Magyarországi Evangélikus Egyház, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség, Budai Szerb Ortodox Egyházmegye, Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus - Magyarországi Ortodox Exarchátus, Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház, Magyarországi Román Ortodox Egyházmegye, Orosz Ortodox Egyház Magyar Egyházmegyéje, Magyar Unitárius Egyház Magyarországi Egyházkerülete, Magyarországi Baptista Egyház, Hit Gyülekezete. A baptista egyház és a Hit Gyülekezete listába foglalását Lázár János az elmúlt húsz évben végzett társadalmi tevékenységükkel indokolta.
A KDNP-s képviselők eredeti indítványa még három kategóriába sorolta volna az egyházakat. Ezzel szemben az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti javaslata már nem sorolja fel a jelentős közcélú tevékenységet ellátó egyházakat, valamint az országos lefedettségű, illetve világvallásokhoz kötődő, jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, az Országgyűlés által ugyancsak elismert vallási közösségeket. Az utóbbiak egyházi nyilvántartásba vételéről a Fővárosi Bíróság helyett a parlament dönthet, kétharmados többséggel. A nyilvántartásba vételi kérelem kritériuma közül törlik az ezer tag szükségességét. A kérelmet az egyházakkal való kapcsolattartásért felelős miniszternek kell benyújtani, aki azt az Országgyűlés elé terjeszti.