Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A jelentés mögött


Dátum: 2011-07-12 09:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:28:48.042281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


: Pikáns, hogy az EU intézményei, tagországokon felülemelkedve, demokráciát követelnek egy alaptörvény megszületésének körülményei­ben, hiszen épp az unió működése nem felel meg a demokrácia alapkövetelményének. A jogalkotásban ugyanis nem a polgárok által közvetlenül választott parlament játssza a főszerepet. Sokszor semmi, máskor pusztán együttdöntési joga van: a népszuverenitás hiányzik a jogalkotás gyakorlatából. Ezt nevezik a jogtudósok oly szépen „demokratikus deficitnek”. Beszédes továbbá, hogy az elmarasztaló szavazás 331 „igene” mögül a baloldaliak, a liberálisok, a zöldek, a kommunisták és néhány euroszkeptikus képviselő számszerűen kiolvasható. Valójában nem szakmai, hanem politikai kérdés lett a magyar alaptörvény. A baloldaliak szemét a kétharmados többség, a liberálisokét pedig a patrióta-konzervatív értékek csípik. Ezt kell értékelni a kritika mögött.

Kapcsolódó elemek