Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Komoly sikerek a közlekedéspolitikában

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár a magyar elnökség közlekedéspolitikai eredményeiről számolt be az Európai Parlament szakbizottsága (TRAN) előtt 2011. július 12-én, Brüsszelben. Kifejtette, hogy Magyarország a spanyol és belga triótársak munkájára építve szinte kivétel nélkül teljesítette ambiciózus közlekedési céljait. A bizottsági értékelés szerint az elmúlt félév az egyik legsikeresebb elnökségi időszak volt a közlekedéspolitikában - olvasható a Nefmi közleményében.


Dátum: 2011-07-13 10:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:29:05.144152, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Völner Pál elmondta, hogy az elnökség legfontosabb közlekedési rendezvényén, a TEN-T felülvizsgálatról szóló februári, gödöllői miniszteri találkozón a tárcavezetők megfelelő kiindulási alapként fogadták el az új TEN-T szakpolitika tervezési és végrehajtási kérdéseiről szóló bizottsági munkaanyagot. Az Európai Bizottság képviselői ekkor jelezték: figyelembe veszik a tagállami álláspontokat. Az időközben lezajlott kétoldalú konzultációk a miniszteri találkozón elhangzottakat összegző elnökségi következtetésekkel együtt iránymutatásul szolgálhatnak a Bizottság számára a TEN-T jogszabálytervezet ősszel várható megjelenése előtt. A TEN-T transzeurópai közlekedési hálózat jelentősége a közlekedéspolitikai szempontokon túl finanszírozási szempontból is kimagasló. Kizárólag az e hálózaton tervezett közlekedési projektek kaphatnak támogatást az Európai Unió TEN-T költségvetéséből. A Kohéziós Alap közlekedési beruházásokra szánt forrásainak felhasználása során a vasúti és vízi közlekedési alágazatban előnyben részesítik a TEN-T elemeket. Közúti fejlesztéshez pedig kizárólag TEN-T elemekre adható finanszírozás.

Kapcsolódó elemek