Németh Zsolt konzultációkat folytatott Moszkvában
Németh Zsolt, a külügyminisztérium parlamenti államtitkára külügyi konzultációk keretében Konsztantyin Koszacsovval, az orosz Állami Duma (parlamenti alsóház) külügyi bizottságának elnökével, valamint Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettessel tárgyalt szerdán Moszkvában.
Dátum: 2011-07-13 19:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:29:13.236741, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár az MTI-nek egynapos tárgyalásairól nyilatkozva kiemelte, hogy orosz partnerei a legnagyobb elismerés hangján nyilatkoztak az Európai Unió magyar soros elnökségéről, és köszönetet mondtak a közvetve, vagy közvetlenül Oroszországot is érintő erőfeszítésekért. A tárgyalásokon felmerült nemzetközi kérdések közül Németh Zsolt kiemelte, hogy Koszacsovval az emberi jogi és kisebbségi jogi normaalkotásról is véleményt cseréltek, és megállapodtak, hogy szélesíteni fogják az eszmecserét e kérdéskörben. Az államtitkár rámutatott: a kétoldalú kapcsolatok fontos szakaszban vannak. A nyitott kérdések egyik legfontosabbikát, a Szurgutneftyegaz Mol-ban vásárolt részének ügyét példamutatóan sikerült lezárni, s ezt megelégedéssel és elismeréssel fogadták Oroszországban - mondta. Hozzátette: ez várhatóan nagyon jó hatással lesz az előrelépésre a még nyitott kérdések megoldásában.
Az orosz-magyar energetikai együttműködést illetően Németh Zsolt elmondása szerint a nézetek látványosan közeledtek egymáshoz az utóbbi időben. Az orosz fél megérti Magyarország diverzifikációs törekvéseit, tudomásul vette, hogy a Nabucco gázvezeték meg fog épülni. Az államtitkár rámutatott: Oroszországban és Magyarországon igen hasonló nemzetpolitikai helyzet alakult ki, mindkét félnek elszakadt nemzetrészei vannak más országokban, és igen fontos az anyaországban és a határokon túl élők közötti együttműködés. Mint mondta, egyetértés mutatkozott abban, hogy a határokon túl élő kisebbségek számára rendkívül fontos a nyelvhasználat, s abban állapodott meg partnereivel, hogy erről a kérdésről folytatják a párbeszédet. Végül Németh Zsolt elmondta, hogy a kétoldalú magas szintű találkozók folytatódnak, és beszámolt arról, hogy magyarországi látogatásra hívta meg Grigorij Karaszin külügyminiszter-helyettest, aki a meghívást elfogadta.