Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Túrázz a családoddal, túrázz a barátokkal

Túrázásra buzdítja a fiatalokat az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (OGYIP) és a Magyar Cserkészszövetségek Fórumáért Alapítvány. A két szervezet minden iskolában felhívással fordul a 10 és 18 év közötti diákokhoz, hogy vegyenek részt valamilyen természetben megvalósuló túrán.


Dátum: 2002-03-14 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:21:30.731583, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Szociális és Családügyi Minisztérium (SZCSM), valamint az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) által támogatott Túrázz a családoddal, túrázz a barátokkal elnevezésű program részleteit Prácser László, az OGYIP elnöke ismertette a sajtó képviselőivel csütörtökön Budapesten.

A szervezet elnöke elmondta: a program létrehozói minden iskolában elhelyezik a jelentkezéshez szükséges kiadványokat. Akik ezt visszaküldik az OGYIP címére, egy túraútvonal-javaslatokat tartalmazó füzetet kapnak ajándékba az elinduláshoz.

Ha a jelentkezők az útjukról élménybeszámolót írnak, és ezt eljuttatják a pályázat kiíróihoz, további értékes jutalmakat, többek között kerékpárt, sátrat, hálózsákot nyerhetnek, illetve részt vehetnek a program első és második részét lezáró rendezvényeken.

Prácser László hozzátette: az egyének és közösségek számára meghirdetett pályázattal hagyományt akar teremteni a diákszervezet.

Szemkeő Judit, az SZCSM politikai államtitkára szólt arról, hogy a program fontos szerepet tölthet be a fiatalok egészséges életre való nevelésében.

Szabó László, az ISM helyettes államtitkára a tájékoztatón kifejtette: az ifjúsági tárca lezárta a nyári táborozásokat támogató pályázatait. Az idei évben 180 millió forinttal mintegy ezer diáktábor megvalósításához járul hozzá az ISM.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Túrázz a családoddal, túrázz a barátokkal program 7 millió forintba kerül, melyhez az SZCSM 1 millió forint, az ISM pedig 300 ezer forint támogatást nyújt.

Kapcsolódó elemek