Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Döntés születhet a kémbotrányban

Csütörtökön dönt a Fővárosi Ítélőtábla a kémbotrány gyanúsítottjainak előzetes letartóztatásáról - írja a Magyar Nemzet.

Dátum: 2011-07-14 08:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:29:16.383266, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

A lap úgy tudja, hogy a nyomozó hatóság a szökés és elrejtőzés veszélyével, illetve az eljárás megnehezítésével indokolja a fellebbezést az elsőfokú határozat ellen, amely Galambos Lajost házi őrizetbe, Szilvásy Györgyöt és Laborc Sándort pedig szabadlábra helyezte.

Másodfokú döntés lesz az eljárás negyedik gyanúsítottja, a hírTV által Püski László néven azonosított férfi fellebbezéséről is, akit viszont előzetesbe helyezett a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa.

Kapcsolódó elemek