Gyurcsány Ferencet is meghallgatnák + videó
Érkezett egy képviselői javaslat, hogy a bizottság munkatervébe kerüljön be Gyurcsány Ferenc meghallgatása is, hiszen ő is erősítette azt a látszatot, mintha evakuálás történt volna Gyöngyöspatán – jelentette ki Kocsis Máté, a gyöngyöspatai eseményeket vizsgáló eseti bizottság elnöke a HírTV Rájátszás című műsorában.
Dátum: 2011-07-14 12:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:29:23.291991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bizottság eseti bizottság, nem vizsgáló bizottság, a 150 napos határidő letelte után egy jelentést kell készíteniük az Országgyűlés számára, melyben arra tesznek javaslatokat, hogy a Gyöngyöspatán kialakult helyzet ne forduljon elő a jövőben. A vizsgálóbizottságnak nem lenne javaslattételi kötelezettsége – jelentette ki Kocsis Máté. A fideszes képviselő nem tart attól, hogy a bizottság dolgavégezetlenül fejezné be a munkáját. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az ellenzék messze a parlamenti mandátumarányán felül van reprezentálva, hiszen hét kormánypárti és hat ellenzéki tagja van a bizottságnak.
Kocsis Máté a Jobbik kapcsán elmondta: egy ellenzéki pártnak az a dolga, hogy kritikákat fogalmazzon meg a kormánnyal szemben, de nem olyan áron, hogy az egyébként nehéz helyzetben levő vidéki településeken még inkább tovább gerjesszék az indulatokat. Mindezt megfejelte az is, hogy egy másik politikai irányzat és a hozzá köthető emberek, civil szervezetek arra használták fel a gyöngyöspatai eseményeket, hogy hazánkat éppen az európai uniós soros elnöksége alatt nemzetközi szinten lejárassák. Ennek kapcsán Kocsis Máté megemlítette az LMP-hez köthető Richard Field nevét.
Kocsis Máté beszámolt arról is, hogy érkezett egy képviselői javaslat arról, hogy a bizottság munkatervébe kerüljön be Gyurcsány Ferenc meghallgatása is, hiszen ő is erősítette azt a látszatot, mintha evakuálás történt volna. Nem kell túlzásokba esni, mert ez alkalmas hazánk lejáratására – fogalmazott az eseti bizottság elnöke. A fideszes képviselő elmondta, hogy Schiffer Andrást és Vona Gábort is meg akarja hallgatni a bizottság. Vona Gábor meghallgatását azzal indokolta Kocsis Máté, hogy a Jobbik politikai nagygyűlést tartott Gyöngyöspatán, Schiffer Andrást pedig Richard Field kapcsán kérdeznék.