Völner: Háromezer milliárd forintos útfejlesztés 2027-ig
A következő két uniós költségvetési ciklusban, 2027-ig 2.900 kilométer út épül, 3 ezer milliárd forintból Magyarországon - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára az M0 autópálya déli szektorának bővítésén tartott sajtótájékoztatón csütörtökön.
Dátum: 2011-07-14 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165340
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:29:24.337425, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 2.900 kilométer útból 500 kilométer lesz autópálya, 1.000 kilométer pedig autóút. Az első ciklusban, 2020-ig évi 160 milliárd, azt követően pedig évi 210 milliárd forint lesz a felhasználás üteme - tette hozzá az államtitkár.
Az M0 déli szektorának alépítménye eredetileg egy fél autópályára készült, erre helyeztek kétszer két sávot - leállósáv nélkül - és balesetekkor ezért dugul be a forgalom azon. Most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - mint beruházó - megépítteti a másik fél pályát is, így a déli szektor kétszer három sávos autópálya lesz, mindkét oldalon leállósávval - mondta a tájékoztatón Loppert Dániel, a NIF kommunikációs osztályvezetője.A bővítés három ütemre oszlik. Az M1 és M6 autópályák közti szakasz az idén novemberre készül el. A túlsó végén az M5 és az 51-es számú főút közötti új pálya jövő év közepére készül el. Ekkortól a meglévő M0 két ideiglenes végpontja között nem az M5 autópálya lesz az összekötő szakasz.
Végül a középső szakasz - az M6 és az 51-es főút között - csak két év múlva, 2013 nyarára készül el. Ennek oka, hogy a Duna soroksári és Hárosi (fő) ágára is hidat kell építeni.
Az M0 déli szektorának alépítménye eredetileg egy fél autópályára készült, erre helyeztek kétszer két sávot - leállósáv nélkül - és balesetekkor ezért dugul be a forgalom azon. Most a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - mint beruházó - megépítteti a másik fél pályát is, így a déli szektor kétszer három sávos autópálya lesz, mindkét oldalon leállósávval - mondta a tájékoztatón Loppert Dániel, a NIF kommunikációs osztályvezetője.
A bővítés három ütemre oszlik. Az M1 és M6 autópályák közti szakasz az idén novemberre készül el. A túlsó végén az M5 és az 51-es számú főút közötti új pálya jövő év közepére készül el. Ekkortól a meglévő M0 két ideiglenes végpontja között nem az M5 autópálya lesz az összekötő szakasz.
Végül a középső szakasz - az M6 és az 51-es főút között - csak két év múlva, 2013 nyarára készül el. Ennek oka, hogy a Duna soroksári és Hárosi (fő) ágára is hidat kell építeni.