A pártelnök-külügyminiszternek két hivatali kocsija van
Medgyessy Péter az általános takarékosság jegyében arra kérte a minisztériumokat és az 1100 költségvetési intézményt, hogy ha lehet, akkor ne vásároljanak új gépkocsikat - értesült az RTL Klub Híradója. Ám úgy tűnik, a két hivatali gépkocsit használó Kovács László minisztélriumában "nem lehet" nem vásárolni.
Dátum: 2003-06-12 19:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11615
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:31.885750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bár a kormányszóviő azt mondta az RTL Klub híradójának, hogy egyetlen tárca sem tervezi, hogy autót cserélne, autót vásáolna, a miniszterek többsége pedig az elődöktől örökölt gépkocsival jár jelenleg is - Kovács László kivételt képez e téren is.
A Miniszterelnöki Hivatal honlapján szereplő adatok pedig ellentmondanak a kormányszóvivőnek. A pártelnök-külügyminiszter Kovács vezette minisztérium a gépkocsiállományt 5 felső-középkategóriás és 5 középkategóriás autóval akarja bővíteni az új közbeszerzési keretből. A külügyminisztérium mindemellett már a múlt év végén is vásárolt új gépkocsikat.
Kovács László pártelnök-külügyminiszternek két autója van, az egyik tavaly év végén vásárolt Saab. A Saabokat tavaly év végén - 35 százalékos kedvezménnyel - egyenként 7,2 millió forintért vásárolták. A külügyminisztérium - szintén a múlt évben - három Audi S8-st is vásárolt protokoláris célokra. Ezeknek a csúcsminőségű gépkocsiknak a listaára felszereltségtől függően nagyjából 30 millió forint körül mozog. A külügyminisztériumban ezen felül még 9 felsőkategóriás autóval rendelkeznek.
Forrás: RTL Klub Híradó