Természetvédelmi intézmények is nyerhetnek KEOP-támogatást
Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felelős államtitkára csütörtökön látogatást tett Szarvason, a megújult Körösvölgyi Látogatóközpontban és az Aufwind biogázüzemben.
Dátum: 2011-07-14 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165344
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:29:25.787826, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Európai Unió által társfinanszírozott KEOP keretében környezetvédelmi célokra eddig 18,3 milliárd forint összegben nyújtottak be sikeres pályázatot, amelyből természetvédelemre 4,9 milliárd forintot fordítottak. A KEOP célja Magyarország fenntartható fejlődésének elősegítése, az egyes környezeti, természetvédelmi és vízügyi feladatok megoldása, a természeti erőforrások hatékonyabb, takarékos használata. A megfogalmazott fejlesztési irányvonalak követésével mindenki számára biztosítottá válik az egészséges és tiszta környezet.
A Körös-Maros Nemzeti Park a KEOP keretében meghirdetett, „Helyi hő és fűtési igény megújuló energiaforrásokkal” című pályázaton csaknem 32 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A Körösvölgyi és a Réhelyi Látogatóközpontban egy-egy 80 kV-os, míg a Túzokvédelmi Állomáson egy 40 kV-os faelgázosító kazánt telepítettek a hozzá tartozó puffertartállyal és vezérlő berendezésekkel együtt. A beruházás a három helyszínen 8 épületet érintett. Az évi megtakarított földgáz és pb gáz mennyisége 22000 m3, illetve 2100 kilogramm. A beruházások, miután nyilvános közösségi helyek fenntartható energiaellátását támogatják, kiemelkedő disszeminációs értékkel bírnak.
A szarvasi biogázüzemben 2011. július 11-én indult el a próbaüzem. A kivitelezés szinte napra pontosan egy esztendőt vett igénybe, hiszen az energetikai létesítmény alapkövét 2010. július 16-án helyezte el Bencsik János államtitkár. A 4,2 megawatt teljesítményű beruházás két és félszer nagyobb, mint a legnagyobb magyarországi bioerőmű. A termelt biogáz több mint nyolcvan százalékát a Aufwind telephelyén használják fel a kapcsolt villamos-, hő- és hidegenergia hasznosításával. Az erőmű évente 132 ezer tonna ártalmatlanításra váró szerves hulladékból előállított energiával, megközelítőleg 1,5 millió köbméter földgázt vált ki, a berendezések egy 18-20 ezer lakosú város teljes energiaellátására alkalmasak.