Mérföldkő az önkormányzati rendszer újraszervezésében
Orbán Viktor miniszterelnök és a 19 megyei önkormányzati vezető megállapodást kötöttek a megyei önkormányzatok néhány jövőbeli feladatáról és az ezekhez kapcsolódó felelősségükről - olvasható a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének csütörtöki közleményében.
Dátum: 2011-07-14 19:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165356
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:29:30.042736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint írják: az egyezség értelmében a megyéknek, illetve a Megyei Önkormányzatok Szövetségének elsődleges célkitűzése az elkövetkező hónapokban, hogy elkészüljenek Magyarország területfejlesztési koncepciójával, illetve a közép- és hosszú távú területi fejlesztés stratégiájának az alapdokumentumaival. Összhangban azzal az elsődleges szereppel, amelyet a megyék az újjászervezett önkormányzati rendszerben be fognak tölteni.
A közlemény szerint a kormányfő és a jelenlévő önkormányzati vezetők egyetértettek abban, hogy Magyarország megújítása nem képzelhető el másként, csak úgy, ha a fejlesztéspolitikán belül a térségi- és a megyei területfejlesztést teljes mértékben újjászervezik. Ez elkerülhetetlen, függetlenül az európai uniós támogatási rendszertől, de a 2014. évben kezdődő uniós költségvetési időszakra való felkészülés is indokolja. Ezért különleges jelentőségű, hogy a megyei önkormányzatok szintjén elkészüljenek a koncepciók, értékelések és kidolgozott stratégiák, valamint létrehozzanak egy olyan intézményrendszert, amely hosszabb távon is garantálni tudja a fejlesztési ráfordítások hatékony, gazdaságos és hatásos hasznosulását. Ez az a feladat, amelyet a megyei önkormányzatok vállaltak, hozzájárulva Magyarország megújulásához - zárul a közlemény.