"Nap mint nap nagyobb a rend"
A kémbotrány feltárásában közreműködő szolgálatokról, a rendvédelmi érdekvédőkkel folytatott tárgyalásokról, volt cége kormányváltást követő megbízásairól, az önkormányzatokról és a közmunkaprogram részleteiről is nyilatkozott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Pintér Sándor belügyminiszter.
Dátum: 2011-07-15 10:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=165363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 13:29:32.524573, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Mindenekelőtt leszögezném, annak ellenére, hogy az irányításom alatt lévő szervezetekhez kapcsolódnak ezek az információk, a vizsgálatot nem a tárcához tartozó szolgálatok, hanem a katonai ügyészség munkatársai végzik, tehát tőlük függ, hogy mi kerülhet nyilvánosságra. Fontos azt is tudni, hogy a gyanúsítást megalapozó cselekményeket 2004 és 2007 között követték el.
- Miután nem egy konkrét ügyről, hanem annak több lépcsőjéről van szó, több titokgazda van.
- Miután nem ismerem pontosan az ügy részleteit, nem szívesen nyilatkoznék erről a kérdésről.
- Jelenleg a Legfőbb Ügyészség felügyeli a vizsgálatot, a nyomozó hatóság pedig a büntetőeljárás szabályai szerint tevékenykedik.