Megalakult a Varga László Társaság
Az Országgyűlés közelmúltban elhuny korelnökének nevét viselő Varga László Társaságot hoztak létre csütörtökön Budapesten kereszténydemokrata szervezetek fővárosi elnökei.
Dátum: 2003-06-12 20:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11618
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:32.773928, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A dokumentumot az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség, a Kereszténydemokrata Néppárt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség budapesti kerületi elnökei írták alá.
Az egyesület elnökévé Semjén Zsoltot, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökhelyettesét, fideszes országgyűlési képviselőt választották.
Az eseményen Molnár Béla, a Kereszténydemokrata Néppárt XIII. kerületi elnöke, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség fővárosi alelnöke elmondta: az egyesület létrehozásával szeretnék elérni, hogy ismét markáns kereszténydemokrata politizálás legyen Magyarországon.
Kovács K. Zoltán, az 1944-ben alakult Kereszténydemokrata Néppárt egyik alapítója 1947-től a Demokrata Néppárt országgyűlési képviselője Varga László munkásságát a szabadság védelmében kifejtett "hősi teljesítménynek" nevezte.
Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke Varga László nézeteire utalva azt mondta, a 21. század vezérlő eszméje lehet a kereszténydemokrácia.
A szervezet alapító nyilatkozata szerint az egyesület egyszerre tekinti feladatának Varga László emlékének és politikai hagyatékának megőrzését.
"Meg kívánjuk őrizni a keresztény értékek következetes képviseletét, és megalkuvás nélkül képviselni a nemzeti, keresztény értékrendet" - olvasható a nyilatkozatban.
Varga László fideszes parlamenti képviselő, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke május 17-én életének 93. évében
hunyt el.
MTI - fidesz.hu