Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pálinkás József a CDI-határozatról

A Professzorok Batthyány Körének tagjai közül az elmúlt időszakban többeknek olyan kuratóriumokban, bizottságokban szüntették meg a mandátumát, ahol azt semmi nem indokolta, nem járt le a megbízatásuk - közölte Pálinkás József, a szervezet elnöke csütörtökön az MTI-vel.


Dátum: 2003-06-12 20:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=11619
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:25:33.078214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Orbán-kormány oktatási minisztere a Kereszténydemokrata Internacionálé szerdán nyilvánosságra került határozata kapcsán nyilatkozott az MTI-nek. A kereszténydemokrata, konzervatív pártokat tömörítő nemzetközi szervezet határozata szerint a magyar kormányszervek egyes lépései nincsenek összhangban a magyar alkotmánnyal, illetve az ENSZ, az Európa Tanács és az EU dokumentumaival.

Pálinkás József az általa említett jelenséget helytelennek nevezte, ami szerinte "megsértése azoknak a jogoknak, amelyek szigorúan elválasztják a politikai és az egyéb közéleti funkciókat". Hozzátette ugyanakkor, hogy személyét érintően ilyen jelenséggel nem találkozott.

Úgy vélekedett: egy nemzetközi szervezet nem ad ki egy nyilatkozatot egy a szervezetbe delegált nemzeti képviselő javaslatára, ha erről "valamilyen független módon" nem győződik meg.

"Ezt helytelennek tartanám, hiszen akkor a nemzetközi fórumokat arra lehetne felhasználni, hogy belső pártpolitikai vitákban támogatást szerezzünk" - fogalmazott.

A Professzorok Batthyányi Körének vezetője úgy értékelte, ha egy probléma létezik, akkor arról a hazai és nemzetközi porondon is lehet beszélni. Hozzáfűzte: nem sért magyar érdeket az, hogy egy nemzetközi szervezet valamilyen véleményt nyilvánít a magyarországi belpolitikai eseményekről. Véleménye szerint magyar érdek akkor sérülne, ha valamiféle versenyben ezáltal Magyarország alulmaradna.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek